Nagy Márta Júlia Vallatólámpa című verse és Mohácsi Balázs „Virágzunk, mint diktatúrában a metaforák” című kritikája Nagy Márta Júlia az Elígért lány című kötetéről egyaránt a novemberi Jelenkorban jelent meg. A Vallatólámpa című versről Fekete Richárd készített műhelybeszélgetést Nagy Márta Júliával „Nem kell félni a holdfénytől” címmel a Jelenkor online felületére:
“Mohácsi Balázs a novemberi Jelenkorban a következőket írta Az elígért lányról: „Nagy Márta Júlia kötete feminista: mind individualista, mind kollektivista szempontból tárgyalja a nőiség, a párkapcsolati és társadalmi abúzusok, a genderpolitikák problémaköreit, az európai kultúrából vett transztextusok pedig a történelem vertikumában is láthatóvá teszik ezeket a kérdéseket.” Ne haragudj, ha udvariatlan a kérdés, de fel kell tennem: egyetértesz vele?
Ne viccelj, ez egyáltalán nem udvariatlan! Egyetértek vele, még ha a kötet írásának kezdetén nem is volt tudatos a részemről ez a kontextus. Utólag kicsit szégyellem magam, de 8-10 éve még kifejezetten hadakoztam az ellen, hogy a „női irodalom”, „női szerző” kategóriájába kerüljek, aztán be kellett látnom, hogy ezek a fogalmak jóval összetettebbek a szimpla „gettósításnál”. De 10 éve még csak írtam bele a vakvilágba, aztán szép lassan rájöttem, hogy ez a (bár rettenetesen utálom a terminust) tulajdonképpen „alanyi” nyavalygás hosszú távon nem fog működni, jobb lesz eltávolítani a szövegeimet az aktuális problémáimtól, és így támadt az az ötletem, hogy népmesei és mitológiai nőalakokat szerepeltessek mindennapi, néha banálisnak tűnő szituációkban, amelyekről kiderül, hogy nem kellene azokat bagatellizálni.”
Az interjú részeként a vers is olvasható, amelyre egy rövid részlettel hívjuk fel a figyelmet:
Vallatólámpa
Lógattam a lábam a folyóba,
és vártam, hogy felkrákogjam magamból
az életet, ami kásás ködként gomolyog
összecsukló testem előtt a macskaköveken,
lányszobortorzó frissen feltárva.
Így még kékebbnek és selymesebbnek tűnik
a szépek és a jók téli éjszakája.
Vártam, hogy az az ember értem jöjjön,
aki lent lakik a parton, bőrén lenyomatot
hagy a sás meg a nád, meg a vadkacsák tolla.
Tudja, hogy kővé válok, kőből jövök,
a kőnek meg csakis a kő lehet a sorsa.
Nagy Márta Júlia verse és az interjú teljes terjedelemben a Jelenkor online felületén, Mohácsi Balázs kritikája Nagy Márta Júlia verseskötetéről a novemberi Jelenkorban olvasható.
