Nagy Hajnal Csilla prózasorozata az Irodalmi Szemlében a Szeptember. Nyelved helyén a szavak című résszel folytatódott:

“– Nem tudom, mit mondjak.
– De én nem… nem is úgy értettem, hogy erre neked… – hallom a hangján a pánikot, gyorsan közbevágok.
– Várjál, félreértesz, én csak úgy értettem, hogy nem is tudom, mit mondhatnék, vagyis érted. Amióta hazaértem, emészt ez a csend körülöttem. Észrevétlenül ősz lett, én pedig benne ragadtam, jobban mondva legszívesebben benne ragadtam volna veled a nyárban. És én sem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel itt most.
– Pedig tudtuk, nem? Tudtuk, hogy megint lesz ősz. Ennyire nem lehettünk élhetetlenek a Balkánon, hogy elfelejtettük, milyen sorrendje és ideje van az évszakoknak.
– Pedig nagyon úgy tűnik, nem?
Fáradt nevetés.
– De.
– Félek a mondatoktól. Úgy általában is, de mostanában, az utóbbi napokban egy kicsit mintha túlságosan félnék tőlük. Mintha hirtelen több jelentőségük lenne. Pedig semmi sem változott, mármint a mondatok világában, miért változott volna bármi is…”

Nagy Hajnal Csilla prózája teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle oldalán olvasható.