Különös hétre esett ez a kérdés, a harmincadik születésnapom hetére, hazalátogatásom hetére, így most még a szokásosnál is kaotikusabban mozgolódnak bennem a folyamatok. Dolgozik bennem, hogyan kell majd teljesen újra- és átírnom egy regényt, amit már azt sem tudom, mikor kezdtem el írni, és az utóbbi időben fogalmazódott meg bennem, hogy talán az elmúlt néhány év tapasztalatával végre tudok mondani benne valamit. Álomszerűen közeledik felém időnként a drámatrilógiám záró darabja, vele is hamarosan fogunk tudni kezdeni, egymással, valamit végre. Próbálok nyelvet találni annak a tapasztalásnak, mennyire más átkelni minden határon, országhatáron, komfortzónán, figyelni másokat és magamat, versnyelvet találni valamihez, amivel kapcsolatban még éppen csak elkezdtem feltenni a kérdéseket. Mindeközben a messengeren önmagammal levelezve jegyzek le olyasmiket, minthogy: ” – Attól, hogy valami érdekes, még nem válik igazzá. – De attól se válik valami érdekessé, hogy igaz.” És valahová majd ezek a részletek is bekéredzkednek. Mindeközben pedig például tegnap este azon dolgoztam, hogy megállítsak egy tömegverekedést egy focimeccs után. Lehet, hogy utólag túldimenzionálom, de előttem van a hála, amivel elköszöntek a fiúk, akiknek nem emlékszem a neveikre, de belátták, hogy ha nem kezdek el beszélgetni velük arról, hogy milyen hülye ötlet lenne is most tulajdonképpen verekedni, akkor lehet, hogy csúnyán végződött volna az este. Valamikor ilyesmiken is kell dolgozni.