Nagy Hajnal Csillával Plausz Anna beszélgetett a Kulteren. A beszélgetésben Gužák Klaudia illusztrációi is szóba kerültek:

“Miért félünk az őrültektől című 2016-os verseskötete után idén prózaíróként is megismerhettük Nagy Hajnal Csillát, akinek nyáron jelent meg Hét című regénye a Scolar Kiadó gondozásában. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel többek között a járványhelyzet írást korlátozó hatásairól, a könyv létrejöttéhez vezető alkotói folyamatról, a sajátos rituálékról, valamint az üresség érzéséről.

KULTer.hu: A regényben a magány, az üresség állapotának különféle változatai kerülnek színre, amit a pandémia időszakában sokan megtapasztalhattunk. Te hogyan élted meg az elmúlt időszakot? Milyen hatással volt az alkotói tevékenységedre?

Amikor elkezdődtek tavaly tavasszal a lezárások, azt gondoltam, ezt az időszakot majd legalább ki tudom használni arra, hogy befejezzek folyamatban lévő szövegeket, például a versregényt, amelynek megírására egy ösztöndíjjal vállalkoztam. De hónapokig néhány elvállalt szövegen kívül képtelen voltam bármit is megírni. Mintha bele lettem volna akadva, fagyva valamibe, amellyel szemben annyira értetlenül álltam, hogy nem tudtam megszólalni. Azt hiszem, a fordítás tudott ebből valamelyest kizökkenteni. Akkoriban sok fordításba kezdtem bele,

a mások hangján való megszólalás tudta úgymond újraindítani az alkotói tevékenységet.

Ehhez hozzájött azután, hogy ősszel elkezdtük Györe Borival a Hét szerkesztését, megírtam a már említett versregényt, a Polipfarmot, majd az Irodalmi Szemle kért fel, hogy 2021-ben én írjam a lap havonta jelentkező tárcarovatának szövegeit. Úgy érzem, ezek a határidőkhöz kapcsolható folyamatok elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy megint kötetlenül tudjak viszonyulni a saját hangomhoz. Az egyébként egy érdekes tapasztalat és véletlen egybeesés volt a regény és a járvány vonatkozásában, hogy bár a könyvet valójában már egy évvel korábban befejeztem, de mivel az egyik szereplője éppenséggel olyan életet él, amelyben sohasem hagyja el a házát, az ő fejezetét a bezártság időközben szerzett tapasztalatával később némileg újraformáltam.”

(…)

KULTer.hu: A történetegységek kezdeténél egy-egy képpel látjuk a narrátor nevét feltüntetve. Miért tartottad fontosnak, hogy vizuális módon előrevetítsd a cselekményt, a fejezetek elején megjelenítődjön néhány jellemző mozzanat?

Az első kötetemet is Gužák Klaudia illusztrációi kísérték, aki az egyik legjobb barátom és a kedvenc képzőművészem is. Minden közös munkánál úgy éreztem, hogy a személyes kötelék mellett a művészetünk is szépen kapcsolódik egymáshoz. Így aztán nem azt tartottam fontosnak, hogy vizuálisan is megjelenjenek a könyvben mozzanatok, hanem kifejezetten azt, hogy Klaudia vizualitásában jelenjenek meg. Ezek az alkotások véleményem szerint pontosan egészítik ki egymást a könyvben, pontosabban a könyvtárgyban, egyértelmű a kapcsolódásuk, mégsem függenek egymástól.”

A beszélgetés teljes terjedelemben a kulter.hu oldalán olvasható el.