Nagy Hajnal Csilla Hét című regényéről Pápay Szandra írt kritikát az Irodalmi Szemle 2022/1. számában. A kritika teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle honlapján olvasható.
“Nagy Hajnal Csilla erős visszhanggal debütáló verseskötete után prózával jelentkezik. A több műfajban alkotó művészeknél külön izgalmas kérdés, hogyan alakul a forma és tartalmi világ ezekben a váltásokban. Pályakezdő írók esetében pedig ott bujkál bennünk a kíváncsiság is, hogy vajon a megkezdett művészi irányok merrefelé haladnak tovább. Amit Nagy Hajnal Csillától megszokhattunk a versekben, azt a témahorizontot prózában is köszönthetjük: a nyelv mindig valami rejtettet, valami kimondhatatlant tematizál. „Igen, kölcsönvettem egy szavad. / A szádból vettem ki, még emlékszem a / kapukódra. Te nem tudsz róla, de / néha visszajárok, keresem magam, / mikor máshol nem találom.” Míg a versekben ez sokkal inkább nyelvi természetű, addig a prózában ez az egzisztenciális léttapasztalat egy újabb dimenzióval, az elbeszélhetetlenség problémájával gazdagodik. A szövegeken keresztül az önmagukat meghatározni vágyó, s e meghatározási vágy kudarcát az őrületig fokozó szubjektumok próbálnak utat találni. Máris ott vagyunk a Hét alaptapasztalatánál: hét ember hét napjának elbeszélése – hétszer hét próbálkozás a saját történet elmesélésére. Az éntörténethez való hozzáférés külön tétje lesz a magát regényként aposztrofálni kívánó szövegvilágnak. „Miért kell folyton keresnem valamit valahol?”2 Az önkeresés igénye és a sajátként megélt létezéstől való menekülés kényszere szimultán van jelen a karaktereknél, és ez a paradoxon az első mondattól az utolsóig tartó feszültséget teremt. Az emlékezés mint a hozzáférés egyik lehetősége is folyton akadályokba ütközik. Olyan létezés ez, melyben nehéz emlékezni, viszont igény van a felejtésre. Ahol a szereplők inkább kitalálják a történetüket, mintsem elmondanák a sajátot; ahol szerepek és álruhák mögé bújik a valóság.”