Marosz Diána írását sikerről, tehetségről és boldogságról a Vasárnap közölte:

“Néhány hete írt Ajnának egy turócszentmártoni hölgy, egy 17 éves autista fiú édesanyja. A fia látta őt a tévében, és szeretne vele megismerkedni. Nagyon szereti a komolyzenét. Abszolút hallása van, valamennyit tanult zongorázni is. Órákig tud zenét hallgatni, karmestereket elemezni. Kívülről fújja a zenei terminusok lexikonát. Mivel gyermekbénuláson esett át, kicsit nehezebben mozog. Nagyon szeretné, ha Ajna írna neki. És kérdezi, írhat-e ő is Ajnának.

Ajnus rögtön megérzi, hogy ez most egy nagyon fontos dolog. Nem kell biztatni, hogy válaszoljon. Rögtön egyetért azzal is, hogy találkozzon a „rajongójával”. Igen ám, de hogyan? Ez az pandémiás időszak nem kedvez a találkozásoknak. Az anyuka is tudja, hogy nem ideális a helyzet, de nagyon kéri, hogy egyezzünk bele, látogassuk meg őket. A fia nem nyugszik, amíg nem láthatja Ajnát. Nagyon makacs. Nagyon boldogok lesznek, ha elfogadjuk a meghívást. Szeretettel várják a családunkat ebédre. Nem kell félnünk, az autista közösségben rendszeresen tesztelik őket. Mi is minden héten járunk tesztelésre.

Az édesanya szavaiból érzem, nagyon fontos nekik ez az ügy. Némi hezitálás után úgy döntünk, a kedvezőtlen körülmények ellenére is igent mondunk a kérésükre. Mit vigyünk ajándékba a fiatalembernek, minek örülne? – kérdezem az anyukát. – Nem is tudom. Nagyon szeret zenét hallgatni. Egy CD-nek biztosan örülne, de sajnos már nincs min hallgatnunk… Nem baj, elég ajándék lesz neki Ajna.

A férjemmel ugyanarra gondolunk. Vegyünk neki egy CD-lejátszót! Igen ám, de hamar kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Csak interneten lehet rendelni, és nagyon kicsi a kínálat. Mintha manapság már senki nem hallgatna CD-t… Végül mégis találunk egyet, másnap átvehető. Hozzátesszük a kórusunk CD-jét, ezen Ajna is játszik, igaz, a felvétel idején még csak hatéves volt.

Szombat délben becsöngetünk a kis lakótelepi lakásba. Az előszobában hárman várnak, a szülők és a fiuk. Danko, adj szépen kezet a vendégeknek! Nézz a szemébe annak, akinek éppen bemutatkozol! Az anyuka fesztelenül osztogatja utasításait, Danko pedig igyekszik szót fogadni. Látszik rajtuk, hogy összeszokott páros. A mosolygós, barátságos apuka közben bejelenti, hogy náluk mindig ő a szakács, és eltűnik a konyhában.

Danko le nem veszi a szemét Ajnáról. Közben elkészül az ebéd. Alig férünk el a pici asztal körül ennyien. Az apuka csak hordja elénk a válogatott finomságokat. A katonaságnál szakácsnak osztottak be, ott tanultam meg főzni – mondja. Ilyen fenséges ebédet már régen ettem. Közben kiderül, hogy az apukának magyar ősei is voltak. De ezzel itt Turócszentmártonban nem tanácsos dicsekedni – teszi hozzá.

Ebéd után Ajnus bemutatót tart. Magával hozott egy egész furulyagyűjteményt, a pici szopranínótól a tekintélyes tenorfurulyáig. Mint kiderül, Danko nem kedveli a magas hangokat, ezért Ajna a mélyebb hangú furulyákon játszik neki néhány darabot. Házi koncert. Mindenki boldog. Leginkább persze Danko. És az anyukája, amikor látja a fia örömét.

Igen, talán ez az egész zenélés legmélyebb értelme. Örömet szerezni. Teljesen mindegy, hogy ezer embernek, vagy egyetlenegynek.”

Marosz Diána írása teljes terjedelemben a Vasárnap oldalán olvasható.