(Fotó: Ladányi Fruzsina)

Mit csinálok, mit csinálok… Hát nyilván el fogok halasztani néhány dolgot a következő hétre. Eredetileg úgy terveztem ugyanis, hogy ezen a héten nem csinálok semmit. Sőt hogy a két ünnep között sem fogok, illetve már a karácsonyt megelőző héten sem, mert addig lezárok, elvégzek, befejezek mindent. Aztán valahogy mégiscsak az lett, hogy ez-az, le sem merem írni, hogy mi minden, átcsúszott a karácsony előtti hétre, aztán tovább csúszott a két ünnep közé, meg is vetemedett kicsit a két ünnep köze, végül mégis rácsuktam valahogy az ajtót az évre, pontosabban nem is én csuktam rá, hanem az ajtók maguktól zárultak szilveszter éjjel, miközben a kutyát kiengedtem, a macskát beengedtem, vagy fordítva, rohangáltak ki és be a nagy petárdázásban és tűzijátékozásban, már nem is tudtam követni, hogy melyik van kint, és melyik van bent, még hajnalban is az ajtót nyitogattam és az ablakot csukogattam, és lőn este és lőn reggel, első nap. Hajnali nyolckor, szombat hajnalban, egészen pontosan 2022. január 1-jén 7.50-kor pittyent a telefon, üzenet a Messengeren, biztos valaki későn fekvő boldog új éves jókívánsága, vagy egy másik kontinensről valamelyik, bár most itt van mindegyik az összes kontinensről, és alszanak, mindenki alszik még 7.50-kor, viszont ez tényleg egy búék, nézem a küldő nevét, és már hallom is, miközben olvasom, mondja tempósan a kábán morajló agyamban, mélyen rezegtetve a hangját a profilképén látható újabb keletű, szépen sötétlő szakálla mögül, láthatólag vidáman ténykedve már, belevágva a dolgok közepébe, hogy Szia! Nagyon boldog új évet! Talán követted: most érkezett el Hozzád a Bázis honlapjának szokásos kérdése: Min dolgozol a héten? Németh Zoli idén sem lacafacázik, bár lehet, hogy másfél órája halogatja, hogy mégse ébresszen hajnalok hajnalán, ezért várt 7.50-ig, mégiscsak január 1-je van, ezért majdnem egészen 8 óráig várt, hogy megkérdezze, min dolgozom ezen a héten. Vagyis a következőn persze, vasárnap estig küldjem. Illetve nem szükséges szigorúan csak a jövő hétre koncentrálni, nagyobb időtávlatot is befoghat a válasz. Minimum 3-4 mondat – maximum 50 mondat a terjedelem, de tkp. határ a csillagos ég. Na, ettől tartottam, hogy a csillagos ég. Én már csak ilyen egészen kicsi és földhözragadt dolgokat szerettem volna az idén csinálni, illetve tavaly szerettem volna, mármint hogy tavaly szerettem volna jövőre, vagyis az idén. Ezt az idént talán névelő nélkül kell írni, úgyhogy kitörlöm gyorsan a névelőket. De mi névelővel szoktuk mondani, magamtól mindig névelővel mondom, úgy is írtam előszörre, csak most kitöröltem, úgyhogy inkább visszaírom, hogy úgy legyen spontán. Ilyen spontán dolgokat szeretnék idén csinálni, ahogy adja valami magát, vagy fordítva, adja magát valami, valami adja magát, szóval ahogy csak úgy jön magától. Vagyis ha nem adja magát, azért egy kicsit mégis erőltetni kell, elkezdeni nehéz, aztán ha már elkezdem, akkor előbb-utóbb csak befejezem, talán kicsit még fúrva-faragva, szuszakolva vele egy darabig, hogy egyre spontánabb és spontánabb legyen.

Hogy mit csinálok a héten? Nyitok majd a héten egy csomó új mappát a 2022-es számmal, ennek az írásnak pl. a Dokumentumok/Írások/Alkalmiak mappában, a banki utalásokról szóló bizonylatoknak az Ügyintézés mappában, új almappák nyílnak az Ex Symposion mappájában, a bt. mappájában, az egyetemi tavaszi félév mappa már megvan, oda új almappák kerülnek, aztán a projekteknél, a fényképes mappában, az online drive-okon. Meg a konferenciarezüméknek! – még ma, de legkésőbb holnap küldöm Lénárt Tamásnak az absztraktot a kivándorlás poétikái konferenciájukhoz, nagyon jó téma, sajnos, kihagyhatatlanul jó téma, nem tudtam még dönteni, hogy melyikről is beszéljek az engem foglalkoztatók közül, a posztjugoszlávokról talán, Albahari, Ugrešić, de nagyon érdekes lenne a jugoszláviai belső migráció problémája is, ami aztán már nem is annyira belső migráció lett, Velikić, Mirko Kovač, Ušumović, de lehet, hogy Danyi Zoltán lesz végül, a vajdaságiak elotthontalanodása, össze-vissza költözéseinek, ide-oda utazásainak, kötött és kényszerpályáinak irodalmi leképeződései és ezekhez a lehetséges saját beszédmódok keresése.

Aztán a szakdolgozat-bírálatok sem készültek el a két ünnep között, meg továbbra is tartozom a Bányai Évának ígért szöveggel, Németh Zolinak a transzos tanulmánnyal, tulajdonképpen mindkettőnél csak a jegyzetek meg néhány apróság kellene még, aztán az utolsó simítások az Új Symposion-könyvön, ez még mind tavalyi, szinte tavaly is csinálom majd meg őket, ez a hét még csak ilyen kidudorodás a tavalyi éven, a tulajdonképpeni idén az csak majd egy hét múlva kezdődik, mondjuk január 10-én, az lesz az én hetem, akkor végre jöhetnek az idei dolgaim, Isidora Sekulić például, a Norvégiai levelek fordításának kontrollszerkesztése meg egy tanulmány a szerb írónő vajdasági magyar recepciójáról, mind rajongtak érte, Bori Imréék nemzedéke is, a symposionisták is, Tolnai a Symposiont indító Első esszéjében, a számos hivatkozása közül az ő alakját formálja meg leginkább, hozzá köti a nyílt tengeren félelem nélkül ringatózó sirályok motívumát („Az ő írásai nyomán fakadt ez a tenger. Ha a forrás tisztaságát, gleccsercsipkéit nem is őrizhették meg”). Időről időre írtak róla a Hídban, az Új Symposionban, valahogy mégsem fordítódott le ez a nagyszerű könyv, mígnem Pusztai Ilona belevágott, egy-egy fejezet olvasható már folyóiratokban. Az 1877-es születésű Isidora Sekulić újvidéki és zombori előtanulmányok után Budapesten végezte el a tanítóképzőt valamikor az 1890-es években, Pancsován és Újvidéken tanított és írta esszéit, elbeszéléseit, regényeit, ő lett az első szerb női akadémikus, 1939-ben választotta tagjává a Szerb Királyi Akadémia. Norvégiai és finnországi útjáról készült esszénaplója még 1914-ben jelent meg szerbül. Vele foglalkozom tehát a következő hetekben-hónapokban.

És persze elkezdek végre futni meg jógázni ezen a héten, nem január 1-jén kezdtem, mert az olyan snassz lett volna, hanem most kezdem, hétfőn reggel, küldöm is a képet, ez itt a kép, vasárnap délután készült a holnap reggeli futásról, itt fogok futni holnap reggel, vagyis futok már most, amikor ezeket a sorokat írom, és ti olvassátok.