Korpás Árpád Fata morgana című írása az Új Szóban jelent meg:

“Történt azokban a zavaros időkben, hogy tévhites és hamis próféták indultak útnak a világ minden égtája felől.

Voltak, akik már saját sivatagukban elsikkadtak, és csak egy-egy rossz helyesírású emléktáblából sejtheti az utókor, hol és hogyan veszhetett nyomuk. Akadtak, akik tovább kitartottak, de fondor oldalszelektől ferdült a gerincük, és a szeszélyes kígyókként sikló homokdűnék fojtogató ölelésében végezték. Egyesek hitegető vezércsillagukat követve hagyták el megunt törzsüket, s bár túljutottak a homoktengeren, szétmálló hebegésüket a legszegényebb pásztorok, cselédek és rabszolgák sem hallgatták a tábortüzeknél. Mások csak saját népük szállásterületén szólhattak, mert már a szomszédos törzs nyelvét sem beszélték. Mind megkeseredetten vagy tébolyodottan tűntek el térben és időben. Néhányan szemlélődő remetékké lettek, akiknek valamilyen holló hordta valahonnan a napi betevőt. Páran hazatértek, és veteményeseikben tengették napjaikat. Jó néhányan megberetválkoztak (esetleg csak igazítottak a pofaszakállukon), és valakik szolgálatába szegődtek. Arról nem maradt fenn írásos említés, hogy bármelyikük is önostorozóként kért volna bűnbocsánatot korábbi önmagáért.

Ám feltűnt nem egy, akit tanult apja, egy-egy idősb hamis próféta indított útnak intelmekkel, kapcsolati tőkével és tömeglélektani csecsebecsékkel, hogy olcsón kenyerezhesse le, nyerhesse meg a végtelen pusztaságok e vészterhes időkben hitehagyott népét. Egy-egy ilyen vátesznek a Nap és a Hold, az éjjel és a nappal meg az összes elem stratégiai partneréül szegődött. Minden oázisban kicsit mást mondott (a tizedikben az ellenkezőjét annak, amit az elsőben) – jó érzékkel gyűjtve maga köré azokat, akik csalódtak más, hamar tovatűnő álprófétákban. Ha pedig egy-egy éppen ott tébláboló vetélytárs kútmérgezéssel vádolta őt, azt felajzott hívei a közösségi média kőzáporával pusztították el.”

Korpás Árpád publicisztikai írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható el.