Kerekes Vicával Szabó G. László készített interjút Nem fogott ki rajta a pandémia címmel az Új Szóban:

“Nem szorította sarokba a koronavírus. Sem szakmailag, sem fizikailag. Kerekes Vica végigdolgozta az elmúlt egy évet. „Nem vettem észre a rosszat” – mondja két színházi bemutatója után és újabb filmjének forgatása előtt.

Termékeny időszakot tudhat maga mögött. Először kapott meghívást a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházba, ahol Jozef Gregor Tajovský drámájában, A bűnben láthatta a közönség, majd meghívták Nagyszombatba, ahol A mizantróp című Moliére-darab modern átiratában játszott. Egyszerre két súlyos színpadi szerep, hosszú, színház nélküli évek után. Filmből annál több van a palettáján. Hol a cseheknél dolgozik, hol magyar filmbe hívják, hol több ország összefogásával készülő alkotásban szerepel. Most éppen egy cseh–magyar–olasz koprodukció vár rá, amelynek a felvételei nyáron kezdődnek.

Két súlyos darab próbafolyamatából rángatta ki többször is a járványhelyzet. Mennyire zavarta ez a hol fent, hol lent állapot a munkában?

Amint elengedtem az egyiket, már fogtam is a másikat. A főiskola elvégzése után a szolnoki színházban kezdtem el a pályámat, de tizenhat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét színpadra lépjek. Ráadásul itthon, szlovák nyelven. Tudathasadásos állapot volt ez, hiszen párhuzamosan tanultam a két szöveget. Délelőtt Pozsonyban próbáltam, utána szaladtam a vonatra, és délután már Nagyszombatban álltam színpadon. Másnap reggel pedig utaztam vissza Pozsonyba, a délelőtti próbára. Hol az egyik szöveggel, hol a másikkal küzdöttem.

Közben egy új magyar filmvígjáték, a Hab bemutatóján is megjelent Budapesten, hiszen a női főszerepet, egy bájos, szerelemre éhes cukrászlányt alakít a történetben. Máshogy tanul egy szlovák szöveget a budai lakásában, mint itthon, hazai környezetben?

Itthon talán könnyebb, hiszen benne vagyok a szlovák nyelvi közegben. Ez nagyon sokat számít. A nagyszombati próbafolyamat utolsó fázisában már nem utazgattam. Sokat segített, hogy mindenki szlovákul beszélt körülöttem. Moliére-t mondani még magyarul sem könnyű. Shakespeare-t játszottam már, de Moliére-t, ráadásul szlovákul, most először. Izgultam is néha, hogy mi lesz, ha netán kiesik egy szó? Mit mondok helyette? De úgy megtanultam a szöveget, hogy már visszafelé is el tudnám mondani.

Annyi sok filmszereppel a háta mögött dupla teher lehet hazai kollégák, itthoni közönség előtt bizonyítani, hiszen mindenki árgus szemmel figyeli, színpadon is van-e olyan jó, mint a kamerák előtt. De most egymás után két nagyszerű alakítással kápráztatta el a közönséget.

Az volt talán a szerencsém, hogy nem gondoltam bele, mire vállalkoztam. Már igent mondtam a pozsonyi Nemzetinek, amikor megkerestek Nagyszombatból. Kértem őket, hogy küldjék el A mizantróp Martin Crimp-féle átiratának cseh fordítását, mert az hamarabb megvolt, mint a szlovák. Elolvastam, és rögtön megéreztem a gombócot a torkomban. Megkérdeztem Juraj Bieliket, a rendezőt, hogy tudatában van-e, mire kért fel? Éreztem a fényt, a pozitív tónust a hangjában. Nekem elég, ha tudom, hogy bíznak bennem. Akkor már nem foglalkozom a feladat nehézségével. Színészi vágyaim nincsenek. Legyen komplexebb a szerep, izzasszon meg! A megúszós dolgokat nem szeretem. Hogy elég bejönni, színpadon lenni, mutatós kosztümben forogni… engem ez nem hoz lázba! Ilyen szerepben már nem is szeretnék közönség elé lépni. Csak olyanban, amellyel van mit közölni. És az is fontos, hogy nőként ne kelljen soknak lennem.”

A Kerekes Vica-interjú teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.