Juhász R. József Tádzs Mahal-i útinaplója az Új Szóban jelent meg:

“A lehető legjobbkor futottunk be Agrába. Még nem érkezett meg vagy csak nem ébredt fel a turisták hada, de a reggelizőhelyek már kezdtek pislákolni.

Mérete 296 x 296 méter. A mauzóleum épülete belefoglalható lenne egy 56,4 méter élű kockába, de mivel a függőleges éleit lecsapták, így alaprajza nyolcszögű lett. Könnycsepp alakú, kétrétegű kupolája 25,6 méter magas és 17,7 méter átmérőjű. – A szerző felvétele

Miután a szállásunk körül egy kis keveredés volt, átvittek minket egy magasabb kategóriájú szállodába, ahol ugyanazt a szolgáltatás kaptuk, amit eredetileg rendeltünk, és nem mellékesen ki is fizettünk. A szokásos finom zuhany és tiszta ruha után nekivágtunk egy újabb kalandnak. Azt már megtanultuk Indiában, hogy az árak ugyanazért a szolgáltatásért vagy áruért akár ötvenszeresek is lehetnek. Így nem a szállodában reggeliztünk, hanem a Tádzs Mahalhoz vezető úton kerestünk egy elfogadható vendéglőt. Vöröslencse-curry, ghees naan (vajas lepénykenyér) és chai. Klasszikus indiai reggeli. Ezután elindultunk a Tádzs Mahalhoz. Egyre több ember tartott abba az irányba. Megteltek az utak. Motoros tuk-tuk, biciklis riksa, taxi, gyalogosok, szikek, muszlimok, dzsainák, buddhisták, hinduk, keresztények, ateisták, mindenféle nemzet mindenféle vallású embere tartott egy hatalmas mauzóleumhoz.

Ha csak pusztán a tényeket nézzük, mondjuk a Betelgeuze egyik bolygójáról elég furcsának tűnne, hogy naponta tízezrek zarándokolnak ide megnézni két hullát. Beálltunk mi is a sorba, de viszonylag hamar, három-négy óra múlva kiderült, hogy aznap még a Tádzs Mahal hatalmas területére sem jutunk be, nemhogy a mauzóleumba. Így hát visszamentünk a városba újabb kulináris élményeket gyűjteni, utazási irodát keresni, hogy másnap egyszerűbben és főleg gyorsabban jussunk be, valamint lefoglalni a vonatjegyet két nappal későbbre, vissza Delhibe.

De a balszerencsék sora sajnos folytatódott. Minden jegy minden osztályra, minden tömegközlekedési eszközre elkelt Agrából Delhibe. Erre nem számítottunk. Mondjuk, arra sem, hogy naponta tízezrek látogatják meg a mauzóleumot. A belépőjegyet másnapra sikerült gond nélkül megvennünk, és már az első utazási iroda is azt ajánlotta, hogy taxival menjünk Agrából Delhibe, de ez akkora őrültségnek tűnt, hogy eleinte komolyabban nem is foglalkoztunk vele. Pedig kellett volna! A pechsorozatnak csak nem akart vége szakadni. Már bőven belefutottunk a délutánba, és kezdtünk nagyon megéhezni. Az a tapasztalatom, ilyenkor le kell ülni, és teljesen mással kell foglalkozni, valami olyasmivel, ami örömet szerez. Aztán vissza lehet térni az eredeti akadályhoz, amit ilyenkor már könnyebben ugrik át az ember. Így hát beültünk egy előkelő helyre ebédelni.”

Juhász R. József írása teljes terjedelemben az Új Szóban olvasható.