Juhász Katalin megemlékező írása a nemrég elhunyt Kóbor Jánosról és az Omegáról az Új Szóban jelent meg:

“Legbelül sokan sejtettük, felkészültünk a legrosszabbra. Mert amikor már csak a rajongók imáiban lehet bízni, akkor tényleg nagy a baj. A helyzet az imák hatására sem javult, ma délelőtt pedig megérkezett a szomorú hír: Kóbor János 78 éves korában itt hagyott minket, legyőzte őt a Covid.

„Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad” – áll a zenekar közleményében, amelyhez egy idézetet is mellékeltek az Omega egyik leghíresebb dalából: „Most búcsúzom, jóbarátaim,/Találkozunk még, mondanám,/De már nem hiszem, hogy újra eljövök,/Mert Gammapolis vár reám”.

Elemezhetnénk, hol található és mi mindent jelent Gammapolis, de talán felesleges lenne, mert úgyis mindenki másképp képzeli el azt a helyet, és képzelte már 1979-ben is, amikor a legendássá vált album megjelent, egy fantáziabirodalomba invitálva a szocialista Magyarországon sínylődő hallgatókat. A „space-rock” azaz űrrock talán emiatt is robbant akkorát a keleti blokkban – az Ome-ga zeneileg és szövegileg is sosem tapasztalt távlatokat kínált, álmodozási lehetőséget a szabadságról, az utazásról, egy jobb világról. A magyar rockzene talán akkor volt utoljára szinkronban a nyugati szcénával, azon az albumon, amely az előző kettővel együtt „űrtrilógiát” alkot. A dalokat kollektíven jegyzi zeneszerzőként az Omega, szövegíróként Várszegi Gábor neve van feltüntetve, bár később kiderült, hogy valójában Bródy János írta a lemez szövegeit, de eladta a szerzői jogokat Várszeginek.

Az Omega azonban már a kezdetektől sok tekintetben megelőzte korát, a legek zenekara volt.”

Juhász Katalin írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.