Juhász Katalin készített interjút az Új Szóban Laczkó Sándorral Hancsovszky Béláról, akiről film is készül, amelynek befejezéséhez támogatókat keresnek. A készülő filmet június 5-ig lehet támogatni a donio.sk/hancsovszky oldalon, akár névtelenül is.
“Hollywoodban ölni tudnának egy ilyen sztoriért, bírósági drámába oltott akciófilm készülne belőle. Tornalján viszont nem emlékeznek már Hancsovszky Bélára, aki gránátot dobott be a rendőrőrs ablakán 1945-ben, a magyarokat ért megtorlások ellen tiltakozva. A 19 éves fiút halálra ítélték. Történetét a Fórum Kisebbségtudományi Intézet filmesíti meg.
Laczkó Sándor rendező még idén forgatni szeretne. (Képarchívum)
A műfaj invesztigatív dokumentumfilm, amelyben a történészek kutatásait játékfilmes elemekkel színezik, hazai magyar színészek közreműködésével. A korhű ruhák, kellékek költségeire azonban nem elég a támogatás, ezért közösségi finanszírozásból szeretnék biztosítani ezeket. Harminc napon át bárki hozzájárulhat a film sikeréhez, amelynek rendezőjével, Laczkó Sándorral beszélgettünk.
Mióta dolgoznak ezen a témán, és mikor döntötték el, hogy nem hagyományos értelemben vett dokumentumfilmet csinálnak?
Négy évvel ezelőtt Simon Attila történész ötlete volt, hogy a felhalmozott tudásanyagot a nyilvánosság elé tárjuk, közérthető módon. Két és fél éve sikeresen pályáztunk a film előkészületeire, így be tudtuk fejezni a levéltári kutatást, és elkészült a forgatókönyv. A forma magától érthetődő volt számunkra, abból kifolyólag, hogy Tornalján ma erről senki nem tud beszélni. Egyetlen embert találtunk, aki érintett volt a történetben, akinek az édesapját a statárium ideje alatt fogva tartották, és ő gyerekként édesanyjával élelmet hordott neki. A robbantás után sok családot kiutasítottak Tornaljáról, akik pedig beköltöztek, azok nem hallhattak róla, mert a kommunizmus alatt ez tabutéma volt.
Ilyenkor lépnek színre a tényeket és összefüggéseket kutató történészek, akik szintén szerepelnek a filmben, viszont egy fiktív karakter kérdezgeti őket, egy lelkes fiatal kutató.
Ez a karakter, aki maga is alaposan belebonyolódik a történetben, nem teljesen fiktív. Egy kicsit minket, alkotókat is megtestesít. És mindazokat, akik érdeklődnek a helytörténet iránt, szeretnének többet tudni saját közösségük múltjáról. Amikor az előző filmjeinket vetítettük országszerte, rengeteg ilyen emberrel találkoztam. A játékfilmes rész inkább szubjektív szempontból mutatja be az egyéni sorsokat. Fontos tudatosítani, hogy nem értelmezhetünk mindent mai szemmel. 1945-ben, miután átvonult a front Tornalján, teljesen más volt például a gyerekek helyzete. Sok fiú apa nélkül maradt, hirtelen ők lettek a férfiak a családban. A város és környéke tele volt hátrahagyott robbanóanyagokkal, fegyverekkel, és senki nem lepődött meg azon, ha például egy csapat tizenéves fiú az erdőben puskákkal lövöldözött.”
