Juhász Katalin A művészet temetése című írása az Új Szóban jelent meg:

“Tisztában vagyok vele, hogy a következő mondat fura lesz, de meg tudom magyarázni. Szurkolok, hogy minél kevesebben osszák meg az alábbi eszmefuttatást. Mert így kevesebb eséllyel jut el a történet főszereplőjéhez, egykori harcostársamhoz, aki aprópénzre váltotta tehetségét.

Az illető képzőművész kerámia szakon végzett, fantasztikus dolgokat csinált már huszonévesen. Annak idején együtt álmodoztunk a közízlés megreformálásáról, koncepciókat gyártottunk arról, hogyan lehetne megkedveltetni az utca emberével a kortárs festészetet, szobrászatot, irodalmat, zenét. Az a bizonyos szakadék már akkor is széles volt, humán szakos egyetemisták is lila ködös, öncélú kísérletezésnek tartották mindazt, ami művészet címén zajlott körülöttük. Vajon honnét eredhet ez, mit rontottak el a tanárok, a szülők (akiket szintén a tanárok tereltek rossz irányba), a média, országunk vezetői…? Megfogadtuk, hogy ha egyszer – bármilyen szinten – döntési helyzetbe kerülünk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kortárs művészet az emberek életének része legyen, hogy ne idegenkedjenek tőle. Ha például valamelyikünk boltvezető lesz, kidobálja a giccses agyagszobrocskákat a kirakatból. Optimisták voltunk, biztosra vettük, hogy sikerül tennünk valamit.”

Juhász Katalin írása teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.