Hizsnyai Tóth Ildikó mikes.kelemen@ – 4. című írása az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Kedves Öcsém, kedvelem ezt a köztünk támadt csendet. A jobbik fajtából való.

Egyébként is keresem a csönd társaságát, olyankor jobban hallom a saját gondolataimat. Eleve más is jut eszembe, még csak gondolatoknak se nevezném őket. Inkább csak észlelések, szelletek. Némelyikük olykor szeszélyes cikcakkban kanyarogva felveri a vizesnyolcasok körüli port, de csak ennyi. Ártalmatlanok. És szépek, mert dologtalanok.

A társas csönd persze más. Elvégre egy beszélgetés során nem lehet akármikor elhallgatni – leejteni a beszéd fonalát, félbeharapni a mondatot, sunyin kihátrálni a jelentések mögül. Ahányféle megválaszolatlan kérdés, annyiféle csend rá a válasz. Makacs, sunyi, beszari, gőgös, fülsiketítő, becsmérlő, velőtrázó …

A hozzám intézett némaságodból viszont melegség árad. Minél jobban hallgatsz, annál inkább érzem ösztönző figyelmedet. Mintha váratlanul örököltem volna egy nagybácsit, egy titkosat, akit korábban kitagadott a család, ámde most, hogy a kitagadók leléptek, szabad a pálya, megjelenik patrónusként, és zsíros mosollyal figyeli a kishugi botladozásait. Szótlanul ugyan – egy patrónus csak ne fecsegjen! –, de meggusztálod a csinosra formázott kis homoksütijeimet, úgy teszel, mintha tényleg megkóstolnád, hamiskásan csippentesz a szemeddel, hümm, hümm, majd tovább rágcsálod a bajuszod végit az almafa árnyékában. Jól elvagyunk kettecskén a mi kis homokozónkban, mi tagadás.

De hogy a lényegre térjek, mert az is van, hadd meséljem el neked a legújabb csendélményemet, ami annyira különös, hogy magyarul meg se tudom nevezni, mert kínaiul szereztem.”

Hizsnyai Tóth Ildikó tárcája az Új Szó oldalán olvasható teljes terjedelemben.