Hégli Dusan és Simon Attila is válaszolt Gazdag József Körkérdés a háborúról-sorozatának kérdésére a Vasárnapban. A teljes cikk elolvasható lesz a Vasárnap következő, március 22-én megjelenő számában, illetve elérhető a Vasárnap honlapján.

“Aki válaszol: Nyáry Krisztián, Holocsy Katalin, Hégli Dusan, Finy Petra, Galán Angéla, Simon Attila

(…)

Hégli Dusan

Hégli Dusan (1971) koreográfus, rendező, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója

„Ez a háború minden európai ellen irányul. Békét szeretnénk azonnal. Mindannyian félünk, én is, de a béke utáni vágyakozásunk nem torzíthat annyira, hogy ne tudjuk megkülönböztetni az áldozatokat az agresszortól. Az ukránok ugyanúgy nem akarnak egy indokolatlanul kegyetlenkedő birodalom áldozatává válni, mint mi. Ugyanazokért az elvekért harcolnak, mint amelyekért mi is annyiszor utcára mentünk 1989 óta.

Mi, akik magyarként élünk itt, már Mečiar idején megtapasztaltuk, milyen kiszorulni a civilizált világból. Tudjuk, milyen Európán kívül rekedni. Pontosan tudjuk, mit jelent a sem Nyugat, sem Kelet. Megtapasztaltuk, milyen az úgynevezett harmadik út, és egyáltalán nem tetszett.

Az elmúlt évtized propaganda-hadjárata erkölcsi legitimációt, jóváhagyást próbált szerezni a jövőbeli ordas céloknak. A dezinformációt, az uszítást s néhány ország politikai elitjét is arra használták, hogy a nyugati szövetségek megosztódjanak, lakosai elbizonytalanodjanak. Olyan érzelmeket korbácsolt fel a propaganda, amelyeket pont, hogy csillapítani kellett volna. Nem tudtunk hatékonyan tenni ellene, és lassan már beszélgetni is nehéz egymással. Nem lesz könnyű ezt helyrehozni, de talán még nem késő. Fontos, hogy segítsünk mindenkinek, aki a háború miatt nehéz helyzetbe került, és menekülni kényszerül. Mindegy, hogyan. Az Ifjú Szivek például előadásainak bevételét ajánljotta fel a Človek v ohrození nonprofit szervezetnek az Ukrajnából menekülők megsegítésére, családilag pedig egy olyan gyűjtésben vettünk részt, amely az óvóhelyeken rekedt embereknek biztosít ételt, gyógyszert, tisztálkodószereket. 

Ez a konfliktus mindannyiunk életét megváltoztatja. A kérdés az marad, hogy tiszteletben tartjuk-e a jövőben a nemzetközi egyezményeket, megillet-e minden nemzetet a szuverenitás, vagy van akinek nem jár? Ellensúlyozni tudjuk-e az álhírekből fakadó társadalmi torzulást? Hogy politikusaink továbbra is folytatják-e az árnyékkardozást a nyugattal, Brüsszellel, a NATO-val, Sorossal, Európával, a liberalizmussal és Ferenc pápával, vagy megvédenek a valós veszélytől is? Például Putyintól.”

(…)

Simon Attila

Simon Attila (1966) történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója; legutóbbi könyve: Az átmenet bizonytalansága – Az 1918/1919-es impériumváltás Pozsonytól Kassáig

„Döbbenten állok a tény előtt, hogy a 21. század Európájában egy diktátor beteges hatalmi vágyai miatt fiatal életek ezrei vesznek el, családok válnak otthontalanná, gyerekek veszítik el a szüleiket. S hogy ez akár velünk is megtörténhet.

De talán fontosabb a tanulságok megfogalmazása. Mert miközben a háború pusztítása önmagában óriási tragédia, most isszuk meg annak a levét, hogy a Kárpát-medencében és a szlovákiai magyar társadalomban is már évek óta jelen van és egyre nagyobb teret hódít az intolerancia, a demokratikus értékek és a demokrácia relativizálása, az autokratákhoz és diktátorokhoz való dörgölőzés vágya. És ez a társadalmunkra nézve hosszú távon legalább olyan tragédia, mint maga a háborús pusztítás.

Egy biztos, bár nálunk nincsenek fegyveres harcok, a háború – annak gazdasági és lélektani hatásaival – már beköltözött mindennapjainkba, és itt fog maradni még néhány évig. Csak remélni tudom, hogy ez a helyzet sokakat rádöbbent arra, mi is a különbség a demokrácia és a diktatúra, az Európai Unió és a putyini Oroszország között. Mert mintha nem látnák.”