H. Nagy Péter írt Sepsi László Termőtestek (Jelenkor, 2021) című regényéről a Literán Az emberek halnak, a gomba él címmel:

“1780-ban Leopold Mozart írt egy levelet a fiának, Wolfgang Amadeusnak, amelyben arra hívta fel a figyelmét, hogy „ne feledkezz el az úgynevezett populáris elemről, amely nem csupán a vájt füleket csiklandozza jólesően”. (Minden idők egyik leghíresebb leveléről további részletek tudhatók meg Peter Wicke A szórakoztató zene Mozarttól Madonnáig című remek könyvéből.) A fiú persze megfogadta az apai tanácsot, és talán nem kell hosszan fejtegetni, hogy nem volt ezzel egyedül. Ugyanebben az időszakban vált a popularitás és a népiesség programszerű igénnyé a költészetben, a 19. század regényírói pedig előszeretettel olvasztották egybe műveikben az exkluzív és inkluzív kódokat (jó példa erre Dickens prózája vagy Jókai némely regénye). A Frankenstein, a Drakula, a Doktor Jekyll és Mr. Hyde különös esete, Poe novellái vagy a gótikus hagyomány mind-mind arra példa, hogy – ami legalábbis az irodalmat illeti – a 20. századi popkultúrának volt mihez viszonyulnia (és visszanyúlnia) az elmúlt évszázad(ok)ból. Aztán történt valami: a modernség beköszöntével kialakult egy jól definiálható kulturális hierarchia, amely az elit és a populáris közti elválasztáshoz vezetett. Majd ez az esztétikai értékinstancia is megkérdőjeleződött később, és szemlélettechnikailag ma már természetes, hogy – bár emlékezetünkben erősen él a kultúra modernista széttagolása és rétegeinek egymással való szembeállítása – a mai alkotók egy jelentékeny része Mozart szellemi örökösének számít.

Sepsi László hard core regényének laza bemutatását is ennek a tágabb kontextusnak a felidézésével érdemes kezdeni, mivel a Termőtestek szoros kapcsolatban van azzal a folyamatosan dinamizálódó és változó szerkezetű hibridizációs technológiával, amely nem hagyható figyelmen kívül az olvasás során, illetve remekül érvényesül az újraolvasáskor (kontextusát pedig részben a fenti bekezdésben felvillantott háttér képezi távolról). Ezt a folyamatot igen jól szemlélteti Fredric Jameson, a posztmodernről szóló könyvének mindjárt az elején, amikor azt fejtegeti, hogy az utóbbi időben olyan szövegek jöttek létre, amelyeket átjárnak annak a kultúriparnak a formái, technikái, amelyet a modernség ideológusai előszeretettel tagadtak vagy utasítottak el.”

H. Nagy Péter kritikája a Literán olvasható el teljes terjedelemben.