Gazdag József “Ami a tankönyvekből kimaradt”-sorozatában Gárdonyi Gézával foglalkozik a Vasárnapban:
Gárdonyi Géza (1863–1922). Képek: Archívum
“Iskolai tanulmányait a Lipótmezőn kezdte, ahol apja a Magyar Királyi Országos Tébolyda alkalmazottja volt. Magyarból megbukott, házassága zsákutca volt, a városi élettől megcsömörlött. Kortársai azt mondták róla, „nincs tehetsége a szerelemhez”. Az emberektől távol, visszavonultan élt. Ablak nélküli dolgozószobában írta az Egri csillagokat, amelyet utóbb minden idők legjobb könyvének választottak Magyarországon. A zsidótörvényekkel egyetértett, és “magyar szavakkal írt idegen irodalomról” beszélt. Titkosírásos naplóját csak közel 50 év után tudták megfejteni.
Eredeti családnevét (Ziegler) tizenhét évesen magyarosította Gárdonyira
„Belőled sose lesz nagy ember!”
Állítólag neki volt a legcsúnyább kézírása a Sárospataki Református Kollégiumban. Egy évig bírja csak a nagyhírű iskolában, tanulmányi előmenetele „gyenge közepes”, vallástanból pedig utóvizsgára kötelezik. Apja a Pesti Református Főgimnáziumba küldi, de Gárdonyi (akkor még: Ziegler) Géza magyar irodalomból ott is csak elégségest kap.
Osztálytársainak azonban olyan hatásos szónoklatot tart az indián élet szépségeiről, hogy többen is elhatározzák, a zsibvásárban tomahawkot vesznek, és beállnak indiánusnak. A rendőrség Monorról hozza vissza őket, földrajzból pedig szekundát (elégtelent) kapnak, mert nem tudják, hogy Amerika Budapesttől nyugatra van. „Ha három személyből álltam volna, kicsapták volna mind a három személyemet” – emlékszik vissza Gárdonyi.
Az egri tanítóképző líceumba kerül, ahol többedmagával egy bizonyos Borcsa néninél lakik. Hírhedt nőszemély. „Belőle Krisztus urunk nem hét, hanem hetvenhét ördögöt is ki tudott volna űzni; s még akkor is maradt volna benne egypár.”
A diákokat sem kell félteni, egyik társuk talpát hamuval kenik be, fejjel lefelé fölemelik, és „végigsétáltatják” a mennyezeten, s amikor Borcsa néni hazaér, fekete lábnyomok fogadják a plafonon.
Gárdonyi harmadéves Egerben, amikor megbukik magyar nyelvből, s az utóvizsgán is csak elégségest kap. „Fiam, belőled sose lesz nagy ember!” – mondja neki Répássy János magyartanár (és nem sejti, hogy ezt a mondatát később Gárdonyi-életrajzok fogják idézni).
Szöged veszödelme
Apja halála után a 17 éves Gárdonyi pénzszűkében van, segélyért folyamodik az egri érsekhez. „Szegény vagyok, mint a templom egere.” Mindennap elolvas egy könyvet, különösen az életrajzokat kedveli. Szobája falára életviteli szabályokat függeszt ki.
„Ne egyél annyit, hogy oktalan állattá légy.”
„Ne légy tékozló.”
„A sértésekért ne forralj bosszút.”
„Ne ingereld föl magadat holmi csekélységek által.”
„Venusnak csak ritkán áldozzál.”
Évekig falusi tanítóként keresi a kenyerét. Fűtetlen szobákban lakik, szalmazsákon hál. Kézzel (bodzalé tintával) írott lapot indít, Köpönyeg címmel, de a lap előfizetők hiányában három szám után megszűnik.
Sárváron az évzáró ünnepségen Gárdonyit ültetik az orgonához. Felállva éneklik a Gotterhaltét, a császári himnuszt, de a befejező sor után Gárdonyi váratlanul rákezd a „Jaj, de huncut a német” kezdetű hazafias nótára, úgyhogy szedheti a sátorfáját.
Győrben a Garabonciás Diák című élclapnál próbálkozik, de amikor a Szellemi szalámiszeletek című írását beküldi, a szerkesztőség elszörnyed: a cikket „laposnak, vizenyősnek” találják.
Kortársai jellemzése szerint a fiatal Gárdonyi „igen félénk, szögletes, begombolkozott, szófukar ember volt”. Keveset ivott, de a hosszú szárú pipa állandóan ott lógott a szájában.
Szegedre költözik. Később azt írja, ott tanulta meg, hogy „a legnagyobb földi jó nem az elmélkedő filozófia, sem a vagyon, sem a holdvilágos szerelem, hanem egy-egy pénteki halpaprikás”. Cikkei jelennek meg a Szögedi Paprika című élclapban, amelynek a Szöged veszödelme elnevezésű, a városi tekintélyeket kifigurázó rovata olykor rágalmazási pereknek és párbajoknak is megágyaz.”
Gazdag József írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/21. számában, illetve a Vasárnap oldalán olvasható.
