Gazdag József Isten hozott a totális kontroll világában! című írása a Vasárnapban jelent meg:
“Elgondolkoztunk már azon, hogy miért ingyenes a közösségi média? Miért ingyenes a Facebook, az Instagram, a Google-kereső vagy az elektronikus posta? Vagy nem is ingyenesek ezek a szolgáltatások? Fizetnünk kell értük, csak nem pénzzel, hanem valami fontosabbal?
A nagy techcégek a világtörténelem legjövedelmezőbb vállalkozásai. Miből származik a bevételük? Hirdetésekből. S mit kínálnak föl a hirdető cégeknek? Bennünket. Mi vagyunk az áru. Minél több időt töltünk az online térben, az algoritmusok annál jobban tökéletesítik a személyiségprofilunkat, s ez alapján lövik ránk a reklámokat. Nem vaktában, hanem célzottan.
Nincs titok
A techcégek mindent tudnak rólunk: ismerik érdeklődési körünket, hírfogyasztási szokásainkat, baráti kapcsolataink hálózatát, ízlésünket, politikai preferenciáinkat, szexuális orientációnkat, üzeneteinket, családi fotóalbumunkat vagy bankkártyás fizetéseink adatait.
Honnan ez a tudás? A digitális lábnyomainkból. Évek óta szisztematikusan gyűjtik a rólunk szóló adatokat, hogy minél részletesebb, minél pontosabb személyiségprofilt készítsenek rólunk. Az ingyenességnek ez az ára.
Az algoritmusok azt is érzékelik, hogy milyen típusú képek fölött időzik el tovább a tekintetünk, milyen címek és milyen kulcsszavak hatnak ránk, milyen napszakban szoktunk vásárolni, és telefonunk cellainformációi és GPS-adatai alapján ismerik a napi útvonalainkat is.
Aggályos ez az adatgyűjtés? Az. Csakhogy nagyrészt a mi beleegyezésünkkel történik. Az apróbetűs jogi szövegek elolvasására ugyanis általában se időnk, se türelmünk, s inkább gyorsan jóváhagyunk mindent, olvasatlanul is elfogadjuk a felhasználási feltételeket.
A digitális technológia vívmányait használjuk, mert nagyban megkönnyítik az életünket, de úgy tűnik, a kényelmi szempontokért cserébe lemondtunk a magánszféránkról.
Képzeljük el, hogy egy ismeretlen személy bekopogtat hozzánk, s az alábbi információkat kéri: nevünk, születési dátumunk, telefonszámunk, e-mail címünk, iskoláink, munkahelyeink, kapcsolati státuszunk, családtagjaink neve, barátaink neve, fényképeink, kedvenc könyvünk, filmünk, zenénk, sportcsapatunk, színünk, ételünk és így tovább. Átadnánk ezeket az infókat egy ismeretlennek? Aligha.
A közösségi oldalakat üzemeltető cégeknek viszont átadjuk, önként és dalolva, s még örülünk is, hogy mennyien kíváncsiak ránk, és milyen sok lájkot kapott a családi fotónk. Miért cselekszünk így? Mert a techcégek fejlesztőmérnökei az emberi hiúságra alapoznak, és dopamin-löketekkel (lájkokkal) jutalmazzák az agyunkat. Mi pedig mindent meg akarunk mutatni magunkból (pontosabban: mindent nem, csak a sikereinket, s azt, ami előnyös ránk nézve). Mit főztünk, mit szavalt a gyermekünk, milyen volt a karácsonyfánk, milyen ruhában mentünk bálba.
A Facebook (új nevén: Meta) és a Google az emberiség történetének legnagyobb, megfigyelésre épülő vállalkozása. Ezek a cégek sokkal többet tudnak rólunk, mint amit a legtolakodóbb, diktatórikus hatalom valaha tudott az állampolgárairól.”
Gazdag József írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/4. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.