Eva Andrejčáková készített interjút Martina Horňáková nyelvésszel „Sok roma nem járt iskolába, mégis több nyelven beszél” címmel a Dunszton:

“Patyiv desz, patyiv chudesz. Martina Horňáková romológus a tiszteletől, az érzésekről és az igazságosságról, de a roma nyelv virtuális világáról is.

Bár édesanyja oldaláról roma gyökerekkel rendelkezik, otthon különböző okok miatt nem beszéltek cigányul. Az iskolában volt néhány roma osztálytársa, de ők is szlovákul beszéltek. Szüleitől azonban értékes ajándékot kapott – annak tudatában nevelték, hogy a romák világa egy karnyújtásnyira van, és ha többet szeretne megtudni róla, élhet a lehetőséggel. Martina Horňáková nyelvész utat talált a roma nyelvhez, megtanulta és vizsgálni kezdte. Erőfeszítéseinek eredménye az eddgi példa nélküli roma–szlovák frazeológiai szótár. A múlt évben elnyerte érte a Roma Spirit díjat.

Hogy talált rá a roma nyelvre? Mi segített a leginkább megismerni ezt a nyelvet?

Nővéremmel együtt olyan környezetben nőttünk fel, ahol a roma nyelvet nem használták aktívan. Anyánk azonban dolgozott vele, a Romathan színház számára fordított színházi előadásokat, roma folyóiratokban publikált, később iskolákat is alapított, ahol a roma nyelvet tanították. A színházban kezdtem ezt a nyelvet magamba szívni, ahová néha magával cipelt minket. Talán tízéves voltam, mikor a Miként született a hegedű – Sar ulyilya lavuta című darabban egy kis szerepet is kaptam. Szlovákul és cigányul is el kellett mondanom egy replikát a szófogadatlan babáról. A roma változat így hangzott: Aja popkica bibachtalyi! Ez volt az első roma mondatom.

Volt érzéke a nyelvekhez?

Az iskolában mindig is jobban érdekeltek a nyelvek, mint a matematika, a fizika vagy a kémia, már akkor eldöntöttem, hogy ebbe az irányba indulok el. Úgy gondolom, hogy hatással volt rám nagyapám is, aki még a múlt rendszerben saját erőből tanult meg angolul, és később a nőveremet és engem is megtanított erre a nyelvre. Anyám ismerőse volt a cseh romológus és indológus, Milena Hübschmannová, tudtunk arról, hogy Prágában létezik egy olyan szak, ahol a roma nyelv tanulható. Már a középiskolában különösen vonzónak találtam Indiát és a hozzá kapcsolódó dolgokat, rengeteg időt töltöttem egy kassai teázóban, csodáltam a hangulatát, és egyáltalán, India egész kultúráját és nyelvét. Lenyűgöző volt, hogy milyen közel van hozzá a roma nyelv. Szerettem volna többet megtudni arról, hogy ez a két nyelv hogyan kapcsolódik egymáshoz. Egyetemre romológia és indológia szakra jelentkeztem, utóbbin a hindi nyelvre specializálódva, ami tulajdonképpen a modern indiai nyelv. Elhatároztam, hogy ennek a két nyelvnek a rokonságát fogom kutatni, összehasonlítom őket, és meghatározom egyes roma szavak gyökerét. Fokozatosan megértettem, hogy ez nem csupán arról szól, hogy megtanuljam ezt a két nyelvet. A nyelvtudósnak jóval nagyobb, általános áttekintéssel kell rendelkeznie, és el kell igazodnia a reáliák között, ismernie kell a történelmet, a régi nyelveket, mint amilyen például a szanszkrit. Eleinte nagyon megterhelő volt. Sok év tanulás és munka után azonban már látom a mélyebb összefüggéseket.

Milyen meglepetések érték Önt ezekkel az összefüggésekkel kapcsolatban?

Hogy mennyi rokon vonás van a nyelvekben. Az indiai örökség fellelhető a roma nyelv minden nyelvi rétegében. Az alapszókincs indiai. Érdekes például, hogy a hindi nyelv mennyi mindenben hasonlít a romához, még ha fiatalabb nyelvről is van szó. Mindkettő ugyanabból a nyelvből fejlődött ki, azonban a tudósok szerint a romák körülbelül ezer évvel ezelőtt elhagyták India területét, miközben az újind nyelvek épp csak hogy kialakulóban voltak abban az időben. Eredetét tekintve tehát a roma nyelv ősibb. A roma és az indiai nyelvek rokonságát viszonylag későn fedezték fel a nyelvészek. Csupán a 18. században, épp a nyelvészetnek köszönhetően, jöttek rá, hogy a romák Indiából származnak. Talán ez még mindig nem közismert tény. Emlékszem egy találkozóra, ami ezt alátámasztja: Helena nagynéném és Ivan nagybácsim egy roma gyerek folklórcsoportot vezetnek, a Kesaj tchavet. A pandémia előtt sokat utaztak velük Franciaországban. Lehetősegem volt egy ilyen útra elkísérni őket, a színfalak mögött segítettem. Az egyik fellépés alkalmával egy francia kisvárosban odajött hozzánk egy fiatal indiai nő. Azt kérdezte, hogy együttesünkben milyen nyelven énekelnek a gyerekek, mert érti, de nem ismeri. Megmondtam neki, hogy roma nyelven. Nagyon meglepődött, mivel egyáltalán nem sejtette, hogy a roma az újind nyelv.

Kérem, mondjon pár hasonló szót…

Az emberi test részeinek megnevezése hindiül és cigányul nagyon hasonlóan hangzik sok esetben, vagy épp teljesen azonos, például a roma bal – haj, kan – fül, nakh – orr vagy jakh – szem, de a számokat is mondhatnánk, például a jekh, duj, trin, star – egy, kettő, három, négy. Ellenkezőleg, néhány szó nincs meg a cigány nyelvben, például hiányzik a birtokol ige. Nyelvtani viszonnyal fejezik ki, ahol a tulajdonos tárgyesetben szerepel, azt követi a kopulatív ige, hin alakban, és a tulajdonképpeni tárgy alanyaesetben jelenik meg. Például azt a mondatot, hogy Szép autóm van, cigányul úgy mondanánk, hogy Man hin sukar motorisz, amit úgy fordíthanánk le, hogy Engem van szép autó. A hindiben is hasonlóan működik, de több más nyelvben is. A teljesség kedvéért azonban hozzá kell tenni, hogy a szlovák nyelv hatására néhány roma, ha azt szeretné kifejezni, hogy valamit meg kellene tenni, akkor ebben az értelemben használják azt az újonnan megteremtett igét, a majinelt, melynek alapját a birtokol jelentésű szlovák mať képezi. Mindez szépen illusztrálja azt a folyamatot, ahogy a nyelv egyszerűsödik és elveszti eredeti kifejezőeszközeit.”

A beszélgetés teljes terjedelemben a Dunszt oldalán olvasható.