Csehy Zoltán és László Ferenc Opera 138 című operakalauzáról Demény Péter írt Jódeménység foka című blogján Az istenek is operát akarnak címmel:

“”Úgy éreztem, a vége nagyon barokkos. Aztán elgondolkodtam: Shakespeare századában járunk. Hagytam az egészet, ahogy volt.” 

Szilágyi István mondta ezt a Hollóidő befejezéséről, a csatában veszett harcosok fejéből épült piramis “megomlásáról” s a fejek szétgördüléséről. De mondhatta volna bármelyik operáról s a műfajról magáról is, hiszen az opera maga a megzenésített képtelenség, legalábbis születésekor és utána még jó ideig. S ha arra gondolunk, hogy ugyan ki énekel szüntelenül, akkor a mai napig.

A 138 éves Magyar Állami Operaház felkérte Csehy Zoltánt és László Ferencet, írnának operakalauzt. A két “megveszekedett operarajongó”, mint ők maguk nevezik magukat az Előszó helyett álló írásban, az intézmény mai és holnapi műsora szerint válogatott, az ív Monteverditől Mester Dávidig terjed. Mint az Experimentum mundi szerzőjétől, illetve számos kritika írójától megszokhattuk, az ismertetők egyéni ízektől fűszeresek, hogy stílusban maradjunk. “Az istenek nem akarnak vért. Vért az emberek akarnak” — írja Csehy Zoltán az Íphigeneia Tauriszban kapcsán, “…e báj és humor kétségkívül németes, de ezt a jelzőt butaság lenne fosztóképzőnek vélnünk” — mondja László Ferenc A nürnbergi mesterdalnokokról.”

Demény Péter írása teljes terjedelemben a Jódeménység foka című blogon olvasható.