Cseh Gizella Reflexiók identitásról, identitásváltás(ok)ról / –válságokról, szabadidőről, klímakatasztrófáról, az emberiségről – Az életről meg mindenről című írásának első része a SZTE JGYPK Stíluskommunikáció oldalán jelent meg:

“Mottó 1.:

„A viselkedést sok, az attitűdtől eltérő tényező is befolyásolja, és ezek a tényezők jelentős hatással vannak az attitűd és a viselkedés konzisztenciájára (Atkinson, 1997). Az inkonzisztencia egy sajátos szabadidős változatával állunk szemben, mely az elméleti (értelmi és érzelmi) aktivitás és a gyakorlati (viselkedésbeli) passzivitás között feszül. (…) A „szabadidő-paradoxon” legfontosabb kérdése tehát (…): hogyan lehetne az embereket motiválni arra, hogy tegyék is azt, amiről tudják, hogy tenniük kellene.” /Ábrahám Júlia (2)/

Mottó 2.:

ΓΝΩΘΙ ΣΑΥΤΟΝ /görög)/ – ISMERD MEG ÖNMAGAD /magyar/

Mottó 3.:

„A külföldi lét egy brutális önismereti munka.” /Heller Csilla/

Mottó 4.:

„Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban!” /Gandi/

Ezen reflexiós esszé kezdeti stádiumában az összes átolvasott szakirodalomból, internetes szak- és egyéb forrásokból begyűjtöttem, pontosabban összegyűjteni igyekeztem a (számomra) szakmailag és emberileg meghatározó, az identitás, az akkulturáció, a nyelvek, a kultúraváltás stb., illetve ezen túlmenően az adott narratíva, a szabadidő, a szabadidős hobbitevékenység és a rekreáció témakörében majdan valamikor, valamilyen módon felhasználhatónak vélt és gondolt véleményeket, gondolatokat, idézeteket, jelzőket stb. Ezek mennyisége több oldalnyira sikeredett, aztán mint mindet felülírva bizonyos módon megjelent, majd kirajzolódott, illetve kiviláglott a talán legfontosabb szubjektív, de lényegében akár objektíven még itt is működni képes (nem kettős!) mérce és vezérelv, mint fókusz: az önismeret („…nem adhatok mást, mint lényegem”, mondja ehelyütt Madách), mint a szelektivitás objektív eredetű folyamatát és jelenségét bizonyos módon determinálni és befolyásolni képes legfontosabb tudati, tudat- és létformáló menzúrája, tényezője, eszköze. Úgy vélem, „témánál járunk”/témához érkeztünk, hiszen maradt a problematikában legrégibb, az európai gondolkodásra jellemző mindmáig használható gondolat, mint alfa és omega, bizonyos értelemben szubjektív iránytű-előfeltétel, a delphoi jósda jelmondata: „Ismerd meg önmagad!”

Aztán jöhet a következő sarokpont, eligazodásként: hol is lehet érvényes ez az állítás? Mifelénk Euróbában tradicionálisan is, kontextusunk aktualitásában is egészen bizonyosan mostanában igen, hiszen „euroidentitásunk/-centrizmusunk” világában egy lassan, nem elég gyorsan, de némiképp érzékelhetően tudatosabbá váló szellemi és spirituális, ennek nyomán pedig fizikai változásokat is generáló tevékenység- és életmódváltás zajlott, zajlik; egy-egy társadalmi réteg aktív tevékenység- és cselekvési motivációja és modifikációja tendenciájának köszönhetően pedig mindez érzékelhető, megfigyelhető. Avagy ahogy Európán kívüli ismerős/ismeretlen ismerőseim mondják: euroidentitásunk és -centrizmus(unk) alaptézisei és ennek változásai folyamatukban is megfogalmazhatóak, megragadhatók. Már értve ez alatt, hogy természetesen annak/azoknak, aki/-k erre nyitott/-ak, és aki/-k ebben érdekelt/-ek, annak/azoknak mindenképp. Európán belül sincs ez másként.

Mindebből sok egyedi paraméter lokális/regionális/kontinentális európai identitásunk aktív része, amelyek a „kívülről”, a „más kultúrá(k)ból” való megérkezéssel csak rálátással, erős tudati munkával, adaptációval, elsajátítással építhetők be, sajátíthatóak el. Avagy ahogy mindennek az eredőjéről és kapcsán Heller Csilla pszichológus írja: „A külföldi lét egy brutális önismereti munka.” (3) Ezzel kezdődik. Vica versa. Innen kifelé, és kultúrá(i)nkon kívülről befelé áramolva is igaz. Annak minden egyéb pro és kontra vonzatával, átalakítandó identitásával, módosítandó értékeivel, pontosabban értékhálózatával, adaptálódva egy más kontinens, nyelvi és kulturális régió/ország/kultúra/szubkultúra stb. lokális, regionális, konstans és változó értékeihez, értékstruktúráihoz. Ily módon nem csak identitás- és értékválságról, identitásváltásról, hanem bizony sok eseteben két- vagy többirányú (!), identitásváltó kultúrsokkról, részletesebben modifikált akkulturációs minták („részleges adaptálódó identitás”) felvételéről, pontosabban az ezekkel, az ezen történések nyomán való megküzdéséről is immár szó lehet, sőt van. És egyet minden bizonnyal állíthatunk; mindezek közel sem maguktól értetődő, automatikus folyamatokat jelentenek (4).

És ebbe a direkt, gyakran módosuló, beavatkozandó, általában progresszív, de bizonyos kontextusban regresszív lépésekkel, krízisekkel teletűzdelt, interkulturális és multikulturális tanulási folyamatként definiálható, poszttraumatikus növekedéssel biztató, talán kecsegtető krízisfolyamat végeredménye – akár a kettős honvágy élményét is belekalkulálva – az ember mint szándékolt és lehetséges opció vonatkozásában egy immár olyan integrált személyiség létrejötte, aki/amely az általa választott célkultúra keretei között immár felépítette „új” identitását, nem feledve forráskultúrájának jellegét és értékeit és – fogalmazzunk úgy, számtalan „kronosznyi-időszakot” erre szánva. És természetesen „kairoszi” szabadidejét. Karakterének célja az adott/választott nyelvi és kulturális közösségre jellemző társadalmi feltételek közepette újraértelmezett társadalmi jóllétének stabil és hosszútávú megteremtése, ennek megélése mint az új struktúrába való beilleszkedés egyik társadalmi presztízs-szintű paramétere. És ez már, valljuk be, elég hitelesen, sőt imponálóan hangzik.

Mindennek előfeltétele nagyon sokszor egy kellően nyitott, tudatos személyiség. Fontos szerepet játszhat még a kultúrspecifikus tudás, az esetleges korábbi külföldi tapasztalat, az új lokális kultúra tagjaival való kapcsolattartás. Emellett még a motiváció, a szociális támogatottság, valamint az önbecsülés és magabiztosság is elősegítheti a beilleszkedést. Elengedhetetlen a kezdeményezőkészség, szükséges a rugalmasság, az előítélet-mentesség és a nyitottság a más(ik) kultúra/-’k befogadására. A kultúrsokk kihozza az emberből a türelmetlenséget, a hangulatingadozást, a stressztüneteket, a bizonytalanságot, a talajvesztettséget; de ezek természetes velejárói az önismereti útnak. A más kultúrákban, külföldön élés során általában drasztikus személyiségváltozás megy végbe. „Aki” e modifikációkat követően végül megszületik, az végülis már „valaki más”.”

Cseh Gizella írása teljes terjedelemben a SZTE JGYPK Stíluskommunikáció oldalán olvasható.