Csanda Gábor írt kritikát Szegénységünk bizonyítványa címmel Juhász Tibor Amire telik (Scolar, 2021) című verseskötetéről az Új Szóba:

“Tud valamit Juhász Tibor, valamit, amit nagy általánosságban minden átlagolvasó (én) tud vagy alattomban sejt, történetesen hogy mióta világ a világ: vannak az átlagembertől (én) különbözők, vannak nagyon szegények és elesettek, nélkülözők, mert szükséget szenvedők, a város peremén élők, nincstelenek, rászorulók, kiszolgáltatottak.

Csak épp nem gondolunk rájuk, nem törődünk velük: vagy mert nincsenek nap mint nap a szemünk előtt, vagy mert ha meglátjuk őket, messziről, szemérmesen félrenézünk, mintegy tapintatból, mintha ők tehetnének arról, hogy éhesek és fáznak. S persze, részben ők tehetnek róla, amint ezt rögtön az első vers (Szükség) egyik sora mondja: „Ha segélyt kapnak, drogra, italra költik”. Vagy másutt (Elfogyasztani, tönkretenni): „Mikor érzik, hogy hűl az idő, / buszjegyre többet már nem költenek, / taxival mennek haza a városból”. Látható, hogy a versek nemcsak a hiteles kép rögzítésében érdekeltek, hanem mozgósítják a segélyen élőkről alkotott sztereotípiákat is, miközben alátámasztják az ismert József Attila-sort és az azonos című versét: Aki szegény, az a legszegényebb.

Az Amire telik hátsó borítója két nagyon lényeges meghatározással szolgál a verseskötetről: egyfelől, hogy ezek „szociografikus versek”, másfelől, hogy a költő „szenvtelen hangon írja az együttérzés verseit”. Arra tapint rá, ami elsődlegesen valóban kiszűrhető a műből: hogy szerzője elmerült a témában, vélhetően személyes terepmunka során vagy más gyakorlati élettapasztalattal, s hogy a puszta tények tárgyilagos, színezetlen, nem dramatizált képét adja. Ritkaság, de ez a verseskötet a végén felsorolja a felhasznált irodalmat is. Azaz Juhász Tibor utánajárt a dolgoknak, nemcsak a terepen, hanem a szakirodalomban is. Persze, itt is érvényes, hogy a tények jelzésértékűek, s ne feledjük egy pillanatra sem: költészetről van szó. A felhasznált irodalomban szereplő egyik tudósítás (Patkány mászott ki egy panelház vécéjéből) szépen visszakereshető a világhálón: egy rövid, kifejezetten minimalista újsághír, mely lényegében csak annyiról tudósít, amennyi a címében is bennfoglaltatik. (Megtudjuk azt is a „patkányszakértőtől”, hogy a patkányok a szennyvízcsövön akár a második emeleti lakásig is felmászhatnak. Amit csak azért említek, mert rögtön cáfolni is tudom: a patkány a panelháznak a legfelső emeleti vécéjébe is fel tud jutni – ismerősöm, aki ezt mesélte, annyiszor találta magát szemben egy ilyen patkánnyal, hogy nevet is adott neki; ott üldögélt a vécécsésze szélén.)”

Csanda Gábor kritikája teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.