Cs. Liszka Györgyi Szövetségesek című írása a Vasárnapban jelent meg:

“Vannak, akik az ördöggel is szövetségre lépnének, csak hogy anyagi javakra, pozíciókra tegyenek szert, vannak, akik az angyallal sem, csak hogy az ő egyedüli és megismételhetetlen fényes egójukat láttathassák, és vagyunk mi, a többiek, akik a konyhánkból, nappalinkból, sparhelt mellől, a fotelból várjuk, jöjjön már valaki, valami igazi igaz ember, aki nemcsak okos (okosabb nálunk), hanem az erkölcsi pedigréjével sem lehet baj.

De csak nem jön. Ha meg véletlenül mégis közelednék egy ilyen, ugyanonnan (sparhelt mellől, a fotelból) úgy elmarjuk, mint csahos farkasfalka, hogy még csak véletlenül se legyen kedve többé a közért lépni. Nem is lép, mert az okos erkölcsi tartással is megverve, nem tolakodó. Aztán jönnek helyette a nagyokat ígérő Háry Jánosok, az alvilágban vagy más szövetségekben dörzsöltségre szert tett ügyesek, akiket nem tart vissza holmi lelkiismeret, mert azt kérdezik: az meg micsoda? Tény és való, illedelemmel nem lehet háborút nyerni, de még csak csatát sem, udvariasan nem lehet kampányolni. A tömeg ugyanis éhezi az erőt, a csuda tudja, miért. No, ha erő, fogjunk össze, magyar tájakon divat lett szövetségeket kötni, aztán persze, az első megmérettetésre egymásnak esnek e szövetségesek is. Nincs remény, gondolom én, aki nem marok, nem mocskolok, riadtan várom bevackolva a fotelomban, hogy legyen már vége, legyen béke már, végezhesse mindenki nyugton a dolgát, kölcsönös megbecsülésben. De nincsen vége. Mire megszoknám, hogy senki senkivel nem beszél, nem szövetkezik, kiderül, hogy valaki valakivel mégis, aztán mikor már beletörődnék abba is, jön a hír, hogy mindenki mindenkivel szövetkezett, csak azzal nem, ki nem akart. Majd e szövetségeken belül forgatja mindenki tovább a megszokott lemezét, senki nem enged, ugye, udvariassággal nem lehet… Választásokat sem. Mindig ott vagyunk, ahol a part szakad, legalábbis én ott. Az okos, etikus emberek meg ülnek elefántcsonttornyaikban, és elmélkednek. Egyedül az ész és az erkölcs nem kell ma senkinek.”

Cs. Liszka Györgyi írása a Vasárnap oldalán, illetve a nyomtatott lap 2021/41. számában  olvasható teljes terjedelemben.