Cs. Liszka Györgyi Min múlik a divat? című írása a Vasárnapban jelent meg:

“Pontosan két hónapja, amikor a komfortzónámról kezdtem elmélkedni, készültem érinteni azt a vizuális szmogot, amit az útszéli hirdetőtáblák okádnak ránk.

Nem elég az ember baja, még az édesanyjához tartva is rossz arcú férfiak ábrázatját kénytelen nézni majd két óra hosszat egyhuzomban. Egyik bárgyúbb, mint a másik, holott mind igyekszik, láthatóan erőltetné a mosolyát, de valahogy mégsem hiteles. És mind azt kéri, vele tartsak, amelyik meg egyedül van, az hirdeti a legjobban, hogy együtt sikerülni fog. Bajcstól Perbetéig gondolkodtam rajta. Vajon kivel együtt? Honnan tudhatnám én ezt meg? S az életmesék faluját elhagyva hirtelen megvilágosodtam: hát velem együtt! Ez felkérés a keringőre. Ő meg én, a választópolgár, nekünk kettőnknek sikerülni fog. No, tudod, mikor, dünnyögtem, s felidéztem újra a Pozsonytól látott óriásfejeket, nem is olyan rég még miniszoknyás, ritiklis lányok grasszáltak ugyanott, az út szélén tűsarkúban csetlő-botlón, most meg átvették helyüket az urak. Ki találhatta ezt ki, hogy nyúzott képű, borostás vagy borotvált pasasok kínálgassák magukat? Szóval erről akartam írni egyet, valami szellemeset, de mikor ott tartottam, hogy nyomják fejüket a tulipánok, meg biztosan kinyílik hamarost a pitypang is, megszólalt a telefonom, s Gazdag Jóska gyönyörű baritonján bemondta: Györgyi, kitört a háború. Napra pontosan két hónapja volt ez, úgyhogy a pitypang után már nem tértem rá az útszéliekre, és már nem is kell. Úgy látszik, nem csak engem fogott meg a látvány, Szászi kolléga éppen ezt írta meg a Naplóban.

Ám azóta ez a kitört háború is annyi, de annyi emberi csalódást okozott, hogy olykor legszívesebben kigyalogoltam volna a világból, mindegy, merre, csak embert ne lássak, halljak (itt azért mégis találkozik az útszéli vizuális szmog az audioszmoggal), annyiszor kényszerülök szégyelleni magam hajdan értelmesnek, gondolkodó, friss elmének tudott ismerősök miatt. Úgyhogy a pitypang után már nem térek rá az orosz meg mindenféle propagandát szajkózókra, arra, hogy micsoda káros következményei lettek a fésznek, annak, hogy bárki bármit megkérdőjelezhet, s a szólásszabadság álruháját magára öltve orrba-szájba terjesztheti marhaságait, hiteltelenné téve minden mérvadót, de legalábbis a gyanú árnyékát vetítve mindenre és mindenkire.”

Cs. Liszka Györgyi írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/18. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.