A kérdésre úgy próbálok válaszolni, hogy visszatérek a karanténidőszak kezdetére. Az elmúlt év márciusától jelentősen megváltoztak a lehetőségeink, közösségi tevékenységeink. Azóta nem tartunk énekkari próbákat, nem szervezünk rendezvényeket, és nem utazunk vendégszereplésekre. Majdnem egy éve már, hogy ez a több mint húsz éve tartó alkotói folyamat megszakadt.

A megváltozott helyzetben befogadóként próbálom megélni a művészetet. Úgy tűnik, a fizikai bezárkózottságnak is van pozitív hozadéka. Egyre több művészeti alkotás kerül fel különböző online felületekre, egyre nagyobb a kínálat. Ezzel persze nehezebb lesz  mindennapi „betevő kultúrfalatunk” kiválasztása. Szinte minden estére sikerül egy izgalmas filmet vagy színházi előadást beütemezni. A rendszer jól működik. Egyre jobb a streamelt előadások minősége, technikai kivitelezése, sőt közben akár új műfajok is születhetnek. Legutóbb Garaczi László Máté Gábor által rendezett Végre egy kis csönd című művének bemutatóján tapasztalhattam meg egy új műfaj születését, amely a színház, a film és a tévéjáték sajátos keveréke. Ez nagyon izgalmas élmény volt, amit kiegészített egy beszélgetés is az alkotókkal. Főleg az e-színház előadásait követem, és gyakran élek is az általa kínált lehetőségekkel.

Egy régi vágyam vált valóra azzal, hogy a filmfesztiválok is elérhetők lettek online felületeken. Szlovákiában a kino-doma (házi mozi) online előadásait kedvelem. Nagyon jó a kínálat hazai és külföldi filmekből egyaránt. A különböző fesztiválokra (Art Film Fest, Lux Film Days, Be2Can, Mittel Cinema Fest) válogatott filmek pedig ingyen megtekinthetők. A legutóbbi maradandó élményem a lengyel Jan Komasa által rendezett Corpus Christi volt. Gyakran felmerül bennem a kérdés: mi lesz ezután? Vissza tudok-e, esetleg akarok-e állni a régi, néha monoton rendbe? Úgy tűnik, egyelőre marad így minden, de nagyon bízom benne, hogy a nyáron már élőben élvezhetem például a kedvenc selmecbányai fesztiváljaimat.