Beke Zsolt netnaplója a Literán jelent meg:
“Vasárnap éjjel, egészen máig, egy haverral beszélgettem, leküzdve távolságot, karantént, a technika adta lehetőségeket kihasználva. Egy gondolatfolyam különös mód rezonált bennem. Egy olyan téma, amit az ember szívesen kerülne, s nem is untatnám vele a többséget, de mivel ez egy napló, erről is illik írni – mondhatnám a kisebbségi gondolkodásmód legrosszabb oldalát mutatva. Nem teszem.
Haverom és én négy éven át a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) tanácsaiban ültünk, és arról beszélgettünk most, hogy milyenek is a pályázók, így tkp. a szlovákiai magyarok kultúrában aktív rétegének a diszpozíciói. Milyen struktúráknak a részei, kik is ők? Tudni kell, hogy a szlovákiai kulturális támogatás sokrétű, a Művészeti Alap évi harmincmilliót, az Audiovizuális Alap és a KKA nyolc-nyolc milliót oszt szét ún. független (vagyis nem a központi vagy helyi költségvetésekből fenntartott) kultúrára. Emellett a közszolgálati tévének/rádiónak is van hatmilliós alapja hazai alkotások támogatására, nem beszélve a különböző szintű önkormányzatok kulturális pályázati lehetőségeiről.
Ehhez képest a szlovákiai magyar pályázók túlnyomó többsége a KKA-hoz és a magyarországi, több csatornán elérhető pénzforrásokra pályázik. Ami bizonyos területeken teljesen rendben is van, hiszen a KKA és a magyarországi alapok épp azért lettek létrehozva, hogy kiszolgálják ezeket az igényeket. Azonban sok esetben korlátozó lehet, hiszen – főleg a művészeti projektek esetében – a pályázók leválnak a szlovák kultúráról, művészetről, tudományról. És óhatatlanul a magyar közéletben divatos dilemmához kormányozzák magukat, hogy fogadjanak-e el egy hibrid rezsimtől támogatást, vagy se. A válaszok különbözők. Miközben vannak olyanok is, akik inkább nem is pályáznak a „libsi” KKA-hoz…
Nyilván egy magyar nyelvű irodalmi kézirattal, magyar nyelvű művészeti folyóirattal nem fognak a szlovák Művészeti Alaphoz pályázni, de teszem azt, egy nagyobb összeget igénylő filmmel, képzőművészeti alkotással, tudományos munkával stb. miért ne lehetne kihasználni egy állampolgárnak vagy azok csoportosulásának az ország adta lehetőségeket? Mintha egy láthatatlan gát nem engedné… (Nyilván ezt a láthatatlanságot kissé csökkenti a nyelvtudás vélt vagy valós hiánya egyes esetekben, illetve az „úgyse adnak magyar projektre” hangzatos, bár valótlan érve).”
Beke Zsolt netnaplója teljes terjedelemben a Literán olvasható.
