Beke Zsolt írása az új szlovák miniszterelnökről a Mércén jelent meg:

“Eduard Heger, az április 1-jén kinevezett szlovák miniszterelnök az elkövetkező időben is egy négyszobás panellakásban fog lakni. Nem kis fejtörést okozva a védelmét ellátó testőröknek. Egyelőre még kérdés, hogy ez az elődje gyakorlatához hasonlóan üres gesztusnak bizonyul, vagy attól kissé őszintébb szemléletváltás. De hogy jutott el bő egy év alatt Szlovákia egy új kormányfőig?

Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽANO) – ez Igor Matovič exkormányfő mozgalmának neve, és elég jól visszaadja vezetőjének politikai stílusát.

Matovič konzervatív politikusként először 2010-ben Richard Sulík pártja, a neoliberális SaS (Szabadság és Szolidaritás) listáján került parlamentbe. A lista utolsó négy helyét foglalták el az Egyszerű Emberek, s a párt rendes tagjai elé karikázták őket a választók^[1] – amiben nem kis szerepe volt vezetőjük ingyenes reklámújságjának.

Aztán ugyanezzel a lendülettel, immár rendes párttá alakulva vettek részt Iveta Radičová kormányának szétverésében, leginkább szimbolikus kérdések mentén. Bátran mentek szembe koalíciós társaikkal, szavaztak az egyezségekkel szemben, s indítottak támadást partnereik ellen. Mindez természetesen csak addig tartott, míg az egyszerű függetlenség nem a pártelnök személye ellen irányult.

Ebből az időből származik egy kép, melyen a fiatal Matovič a magyar kettős állampolgársági törvény életbe lépése után Orbán Viktort fogadja a szlovák parlamentben „Szeretjük az itt élő magyarokat, ne lopják el őket!” feliratú táblával.

Kicsit később pedig egy másik híressé vált akció: a 2012-es parlamenti választások előtt a mozgalmába invitált neves politikusokat hazugságvizsgálatra küldte. Egy harmadik kép pedig már a legutóbbi parlamenti választások kampányából: A leendő kormányfő és társai flashmobot tartanak Ján Počiatek, Robert Fico pénzügyminisztere Cannes-i villájának bejáratánál „A Szlovák Köztársaság vagyona” feliratú táblával.

A két tábla között közel tíz év telt el, és semmi nem változott, ugyanazt a tipikusan ellenzéki politikust, látványos akciókat, populista érvelést látjuk-halljuk. Ennek a stílusnak nagy szerepe volt választási győzelmében is. Sokan kételkedtek abban, hogy Igor Matovič kormányfőként képes lesz változtatni stílusán. Sajnos, igazuk lett.

Nem vitás, egyes területeken látványos eredményeket ért el a kormány, amelyet négy párt alkot: az ultrakonzervatív és liberális politikusokat „egyesítő” OĽANO; a gazdasági racionalista SaS; a menekültellenes, a „hagyományos” családot támogató Sme rodina (Család vagyunk), és a polgári értékrendet valló Za ľudí (Az emberekért). Elsősorban az állam bűnözőktől való megtisztításában, a korrupció ellenes harcban – hiszen ez a téma repítette miniszterelnöki székbe Matovičot. Sorra kerültek börtönbe a rendőrség, a NAKA (Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség), a titkosszolgálat vezetői, bírók, ügyészek. Ez az irányváltás a legmesszebbmenőkig meghatározza az ország jelenét és jövőjét, a szó legpozitívabb értelmében.

De a pandémia első hullámát is mintaszerűen gyűrte le Szlovákia. Mindeközben a gazdaság sem szenvedett visszafordíthatatlan károkat. Ugyanakkor a járvány második hullámát már meglehetősen rosszul kezelték, nem csak az egészségügyi, hanem az oktatási és a kulturális tárca is.

A kormány működése és kommunikációja egyre több zavart tárt fel. A legelső Matovič és korábbi mentora, Sulík közti – mondhatjuk úgy – harc volt. A pandémia elején Sulík gazdasági miniszterként a helyzet kezelésének a gazdasági szempontjaira helyezett túl nagy hangsúlyt, ezzel szemben Matovič a minél szigorúbb lezárások híve volt – ami, miután „megmentette már egyszer az országot”, a népszerűségi index mozgásával változott (a pandémia kezeléséről részletesebben itt írtam).

Viszonyuk egyre inkább elmérgesedett, és ez aztán átterjedt más területekre is. Volt, hogy az SaS torpedózta meg a járvány elleni intézkedéseket indokolatlanul, de olyan is, hogy a kormányfő avatkozott be bosszútól hajtva. Ilyen volt a pandémia által sújtott vállalkozások kártalanítását lehetővé tevő törvény, melyet volt, hogy Matovič nem is vett fel a kormány megtárgyalandó témái közé.

A mindig különlegesnek látszani akaró Matovičról sokan mondják, hogy a koalíciós konfliktusoknak inkább a forrása volt, semmint a megoldásukra törekedett volna. A kompromisszumokkal látványos módon meggyűlik a baja. Kétségtelen, ő a rögtönzések, a gesztusok embere, aki elsüpped a mikromenedzsment mocsarában. Abban nagyon jó, hogy egyszerűen, érthetően mondjon el problémákat a „közönsége” számára, amihez tájnyelvi szavakat és szlenget is használ.

Ugyanakkor hírhedtté vált megnyilvánulásairól, így számos Facebook-posztjáról is sarkítva elmondható, hogy vagy személyes életéről szóltak önfényező módon, vagy valaki ellen indított támadásokként érthetők. Karácsony előtt gy fogalmazott az Express rádió számára adott nyilatkozatában: „Bosszant, hogy idióta a gazdasági miniszterünk, aki nem képes teszteket vásárolni…”

Egy másik teljesítménye, a nemzetközi nőnap alkalmából posztolt ünnepi szavai elnyerték a Szexista tévhit antidíjat is:

„Hál’ Istennek a nőkért, hiányoznának szemünknek, fülünknek és szívünknek… Minden bizonnyal a gyomrunk is sírna. Még szerencse, hogy Ádámunk szomorú volt, és Istenke nem volt rest legyártani a nőt.”

A kormányzás távolról sem hasonlított tehát ahhoz, amilyet egy pusztító pandémia idején el lehetne várni. Ahogy Jana Žitňanská, a Za ľudí frakcióvezetője mondta: a rapszodikus véleményváltások miatt a kormány tagjai soha nem tudták, mit hoz a másnap.”

Beke Zsolt írása teljes terjedelemben a Mérce oldalán olvasható.