Bartalos Tóth Iveta Egy jó hasonlat kellene 1. című írása az Irodalmi Szemle-online-on jelent meg:

“Megint ugyanaz az álom. Kinyitom a szemem, kívülről látom, ahogy az ágyamon fekszem. Az asztalon pohár, félig vízzel, tudom, mind meg kellett volna innom. A maradékot reggel megint a fikuszra fogom önteni, még néhány hét, aztán ez a példány is kirohad. Rajtam fekete póló, rajta Kurt Cobain fehérkeretes napszemüvegben. A falon a szemközti pláza neonreklámjai tükröződnek, egyre gyorsabban változnak a színek, pulzál a lila, a zöld, a lila, a zöld. A mellkasom hirtelen megrándul, majd az egész testem visszazuhan a matracra. Mindjárt az a rész következik, tudom, hogy az a rész következik, amikor a matracarc szája kinyílik, meglátom hatalmas, rugókkal teli szájüregét, megmozdul a nyelve, látom a gigáját, szájszag van, meleg. A matrac rám lehel, belém lehel, felnyög, próbálok menekülni, de erősen szorít, megmerevedik a testem, a jobb karomban érzek némi erőt, lassan mozdítom, mintha ezer kötél húzná vissza, fájdalmamban ordítanék, de nem jön ki hang a torkomon. Talán ha az ágy keretét elérném, ki tudnék törni belőle, felé nyúlok, megfogom, nem segít, a testvérem hajtincseit keresem a szomszéd ágyon, mélyen alszik, nem lát, nem hall semmit sem abból, ami velem történik, belekapaszkodom a hajába, mire ő a fal felé fordul, majd eltűnik az ágyával együtt. Tudatosul bennem, hogy már nem is abban a szobában vagyok, nem abban a lakásban, egyedül vagyok, rohadtul egyedül, itt nincs másik ágy, nincs kapaszkodó, itt most vége, elnyel a matrac, ennyi volt, ennyi!”

Bartalos Tóth Iveta írása teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle honlapján olvasható el.