Bartalos Tóth Iveta Lady Carneval című novellája az Élet és Irodalom 2021/37. számában jelent meg:

“Abban a pillanatban, amikor feltéptem a barna színű borítékot, rajta a cseh posta pecsétjével, már tudtam, ebben a levélben nem lehet más, csakis egy értesítés arról, hogy szeptembertől Prágában tanulhatok, igen, azon a művészeti egyetemen, amelyre gyerekkorom óta vágytam, amelyet együtt választottunk ki és álmodtunk meg anyával, hogy majd ott igazi festőművésszé válhassak, rajzolhassak és festhessek ezer képet a mi közös kedvenc városunkról pont úgy, ahogy azok a boldog tekintetű művészek tették, akiket egy tizenkét évvel ezelőtti prágai kiránduláson láttunk a Károly hídon alkotni. A csoport gyorsan haladt el mellettük, én sem láttam mást, csak vállak és kezek erdejét, arctalan volt a tömeg, nem messze egy férfi a Lady Carnevalt énekelte fülsértő hangon, mi pedig csak futottunk a többiek után, mert a program az program, az bizony nem enged, ahogy a Kisvakond, az Orloj és az ebédre betervezett knédli sem. Ott a hídon egyszer csak valami bódító illatot éreztem a levegőben. Visszarántottam anyácska kezét, nem mehettem tovább, keresni kezdtem, honnét jön, és mi is lehet az. Aztán megláttam a festőt, akinek nem látszott a kezén a bőre színe a sok rátapadt festéktől, tiszta folt volt a ruhája, előtte a vászon, kezében ecset, mellette vagy tíz másik, ő pedig, bár ott ült, mégsem volt ott, legalábbis nem úgy, ahogy gondolni lehetett, nem a kígyóként tekergő fejetlen tömeg részeként, mert ahhoz, hogy az alattunk kanyargó Moldva folyót olyan szépen tudja megfesteni, azt kellett éreznie, hogy egyedül van ott, a folyó csak miatta folyik éppen arra, neki állnak modellt büszkén a falak, miatta épült oda ez a híd, ezért a szépséges pillanatért lett pont megfelelően beállítva a nap, és a Lady Carnevalt sem ez a szakadt farmeros bohém énekli, hanem maga a nagy Karel Gott, csillogó zakója zsebében színes díszzsebkendővel. Én csak álltam és néztem a festőt, az olajfesték szaga feltapadt az orrom belsejébe, nem lehetett azt többé kilélegezni, egy mély, benn tartott mandulaillatú levegővétellé változott az életem. Attól a perctől kezdve mindig érezni akartam, vágytam rá, hogy én is kapukat nyithassak itt vagy bárhol máshol egy széken ülve, átléphessek az ittből az ittbe egy szempillantás alatt úgy, hogy az csakis az enyém legyen, a képzeletemé, na meg a vászoné és a színeké.”

Bartalos Tóth Iveta novellája teljes terjedelemben a reklám megtekintése után az Élet és Irodalom oldalán olvasható el.