Bandor Évával készített interjút az Új Szóban Szabó G. László:

“Ötven évvel ezelőtt jelent meg magyar fordításban Ladislav Fuks világirodalmi remekműve, A hullaégető. Százéves lenne Rudolf Hrušínský, a regény filmváltozatának címszereplője. Bandor Éva hangoskönyv formájában kínálja a művet, amelyet az elmúlt hónapokban rögzítettek.

„A sátán akkor a legravaszabb, amikor azt állítja magáról, hogy nincs” – idézi Giovanni Papinit a regény írója, Ladislav Fuks. Kopfrkingl úr, a hullaégető a prágai krematórium dolgozója, maga a megtestesült jóság. Példás cseh hazafi, példás állampolgár, férj és apa, munkáját mániákus áhítattal végző alkalmazott. Kopfrkingl úr azonban maga a két lábon járó gonoszság is. Példás német hazafi, példás fasiszta, az „új rend” mindenre elszánt híve, aki rezzenéstelen arccal végez minden családtagjával. Őrjöngő fanatikus. Bármilyen aljasságra képes.

Bandor Évát lenyűgözte Fuks írói zsenije, és a regény alapján készült film, Juraj Herz 1969-ben forgatott, külföldön is díjazott alkotása. Nem sokkal azután, hogy hanghordozóra olvasta Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című regényét, a komáromi Samko Tále történetét, a Zádor Margit fordításában megjelent Fuks-műből is hangoskönyvet készített.

Mitől kapott rá a műfaj ízére? Hogy naphosszat ül egy stúdióban, és csak olvas és olvas…

Izgalmas műfaj ez. Jó feszegetni a határait. Főleg egy ilyen remek anyaggal, mint A hullaégető. Felolvasni egyébként is szeretek. Mesét a kislányomnak, újságcikket a férjemnek… Gábor azonban leállít, ha mással van elfoglalva, hogy jó, jó, majd én is elolvasom. A hangoskönyvek hallgatására is rákaptam. Az első Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye volt, Kulka János előadásában. Mély nyomot hagyott bennem. Azóta több hangoskönyvet vettem. Elkezdek takarítani, felteszem a lemezt, és belefeledkezem a történetbe. Annyira magával ragad, hogy aztán leülök, és másra már nem is figyelek. Van a férjemnek egy rövidlátó ismerőse. Karcsi nem tud könyvet olvasni, megerőltető lenne számára, ezért hangoskönyveket hallgat. Most is sokat gondoltam rá, amikor A hullaégetővel foglalkoztam. Az ő sorstársai, a gyengén látok bizonyára örömmel fogadják a kész produktumot.

Mikor látta először Juraj Herz filmjét?

Amikor megtudtam, hogy dolgozni fogok vele. Én játszottam az egykori tanítónőjét a róla készült dokumentum-játékfilmben. Később, a forgatás szüneteiben nagyon sokat beszélgettünk a filmről és Rudolf Hrušínskýról, aki hátborzongató alakításával nagyon magasra emelte a filmet. Hrušínský óriási színész. Százszázalékosan a magáévá tette a figurát. Az átélése, az eleganciája, a humora egyszerűen lenyűgöző. Veszélyes kihívás a színész számára egy ilyen figura. Ezt nem lehet egykönnyen levetkőzni. Ha a bőre alá bújik az ember, pokoli nehezen szabadul meg tőle. Ilyen erős karakterrel ritkán találkozik a színész. Ezért is szeretnék sokszor férfiszínész lenni. III. Richárdot vagy Kopfrkingl urat eljátszani.

Ez utóbbit most a hangjával formálhatta meg.

Kivételes lehetőség volt ez számomra. Ilyen szereppel megbirkózni óriási feladat. Samko Tálét könnyebben letettem, mint Kopfrkingl urat. Lélekben ez utóbbi mélyen felkavart. Nehéz munka volt. Nem olyan, mint egy színházi előadás, ahol estéről estére tovább formálhatom a szerepet. Itt eljött a nap, amikor le kellett adnom a felvételt. Ma már félve hallgatom vissza magamat, hiszen érzem, hallom, pontosan tudom, hogy még mindig képes lennék csiszolni az anyagon. A végtelenségig tudnám gyúrni-formálni Kopfrkingl urat, amíg csak azt nem érzem, hogy ennyi volt, nincs tovább, el kell válnom tőle. Már tudom, hol a hangja, és hol van a lelke. Fuks ráadásul gyakran dialogizál. Kopfrkingl úrnak felesége, lánya és fia van. Az egész családot meg kellett jelenítenem.

Különböző hangokat, színeket kellett előbányásznia magából.

Más a rádiójáték, és más a hangoskönyv. Ez utóbbi esetében csak finom jelzéseket használhattam. Nem akartam átlépni azt a határt, amely már hangjátékká változtatta volna a hangoskönyvet. Előbbihez egyszerűen több szereplő kell, és különböző hangok, neszek, zörejek. Nálam tibeti hangeffektek vannak. Főleg harangok. A fejezetek között szólalnak meg sejtelmesen. Felvezetnek egy hangulatot. Egy érzékenyebb hallgató azonnal rájön, miért ott, azon a ponton, és miért ezek az effektek szólalnak meg.

Cseh színpadon pár évvel ezelőtt szólalt meg először a mű. Budapesten, a Belvárosi Színházban Gálvölgyi János címszereplésével került közönség elé. De nő még soha nem formálta meg Kopfrkingl urat.

Ezen a kérdésen már rég túl vagyok. Kopfrkingl úr egy ideológia képviselője. Nem attól érdekes a mű, hogy férfi a főszereplője, hanem hogy miképpen kebelez be valakit a náci eszme, és mi mindenre képes érte. Igen, sokkal szerencsésebb férfi színészként létezni a pályán. Egy férfi kollégámtól nem kérdezik meg, hogy miből merített bátorságot egy ilyen műhöz. Én a mondanivalója miatt vetettem bele magam. Annyira erős, annyira mellbevágó a regény, hogy eszembe sem jutott félretenni. Óriási kihívást jelentett ez az anyag. Mindenképpen meg akartam birkózni vele. Szerettem volna visszahozni a köztudatba, hiszen nem kell leporolni. Ma is ugyanúgy szólal meg, mint rég, az éledező gyűlölet idején.

Karel Kopfrkingl úr jónak, nemesnek, a fennkölt eszmék úttörőjének képzeli magát, miközben a besúgástól a tömeggyilkolásig minden aljasságra képes.

Fuks már a regény első három oldalán, még mielőtt a cselekményt kibontaná, láttatja, hogy ez az ember valójában elmebeteg. A stílusa, ahogy kommunikál, és hogy Lakméval, a feleségével Romannak szólíttatja magát, az emberi meghasonulása, a gesztusai, a hátranyalt haja… minden erre utal!

De mindebből nem mutathatott semmit. A puszta hangjával kellett megteremtenie a figurát. Daniela Kapitáňová személyében, aki a Szlovák Rádió szerkesztője, rendezője is van a hangoskönyvnek.

Sok próbánk volt Danielával. Fejezetről fejezetre többször is átvettük, elemeztük az anyagot. Sokat foglalkoztunk vele, mielőtt beültünk a stúdióba. Laikusként azt gondolná az ember, hogy fogod a könyvet és felolvasod, nincs ebben semmi különös. Nincs a fenét! Kamera helyett ott a mikrofon, az előtt kell kialakítanod magadban a könyv, a regény lelkületét, dinamikáját. Mintha kézzel fogható anyag nélkül formálnál meg egy szobrot. Minden fejezetről pontosan tudnom kellett, hova fut ki. Meg kellett fejtenem, hogy mi benne a lényeg. Jegyzeteltem, címeket adtam a fejezeteknek, ezek szolgáltak útmutatóként a felolvasásához. Kapaszkodókra volt szükségem. Danielával minden oldalt többször átvettünk.

Nem véletlenül szövetkezett vele, hiszen szerkesztőként is szüksége volt rá.

Ha valami túlságosan leíró volt, tömörítenünk kellett. Például a második fejezetben, amely visszavisz az 1680-as évek Prágájába, a nagy pusztulás, a fekete halál, a pestisjárvány időszakába. Kopfrkingl úr a családjával együtt egy panoptikumban nézelődik, ahol egy raccsoló nő az idegenvezetőjük. Ezt iszonyú részletességgel írja le Fuks. Olvasva nagyon jó, felolvasni viszont nem könnyű, ha azt akarjuk, hogy a raccsolás ne legyen idegesítő. Ennek a technikáját külön el kellett sajátítani. Találnom kellett hozzá valakit, aki szépen raccsol. Találtam is. Daniela rálátására azonban mindenképpen szükségem volt.

Végig ott ült ő is a stúdióban?

Minden egyes alkalommal jött velem. Ehhez ragaszkodtam. A Temető-könyvét rendező nélkül mondtam fel. Figyeltem a hangmérnök, Farnbauer Péter véleményére, mert ő is pontos észrevételekkel szolgált, de jól jött most egy olyan ember, aki érti is, műveli is ezt a szakmát. Segített, ha elakadtam, s mintha fogta volna a kezem, úgy vezetett végig a regényen. Nagy rajongója Daniela is Fuks életművének. Rengeteg segítséget kaptam tőle.”

Az interjú teljes szövege az Új Szó oldalán olvasható.