„…mi is kevertté váltunk, ahogy hulladékaink” címmel Tóth Kingával beszélget Mellár Dávid a Dunszton környezettudatosságról, természetvédelemről, globális felmelegedésről, ökológiai líráról, biofeminista imakönyvről és Írmag/Offspring című kétnyelvű kötetéről:

“A természet természete, az ember természete, az állat természete, a növény természete, a kőzet természete, a társadalom és a politika természete, és végül a Föld természete a világmindenség természetébe ágyazódva. Feltételezésem szerint az előbb felsoroltak működés- és létezésmódjában kellene lenni valami esszenciálisan közösnek. Szerinted mi az, vagy minek kellene, hogy az legyen, hogy ne úgy alakuljon a földi létezés, ahogy a köteted feltételezi, s ami több mint lehetséges, hogy be is következhet?

Jós nem vagyok, és ökotudós sem, de látom, milyen mértékben vesz minket körbe a szemetünk, látom és érzékelem, ahogy a testünkbe is idegen vegyi anyagok kerülnek, átkódolnak minket, máshogy kezdünk működni, allergiáink lesznek, pusztul az állat- és a növényvilág, mert mi gyilkoljuk és mérgezzük (magunkkal együtt), és ehhez nagy tudomány nem kell. A műanyag közben új bőrünkké válik, ha nem magunkra terítjük, akkor a vizes palackból isszuk meg… vagy nézd meg a maszkokat, most, hogy Covid-időszámításunk elkezdődött (és erről még fogalmunk sem volt, amikor én az ÍRMAG-ot készítettem), mekkora lett a szemétfelhalmozás, hányan járnak újra autóval. Túlélőüzemmódban vagyunk, rettegünk, pazarlunk és felhalmozunk, védjük a kis érdekzónáinkat, és hirtelen az ökokatasztrófa már nem is annyira fontos. Persze valahol ezt is megértem, a hónapok óta tartó egzisztenciális, lelki bizonytalanságban esendőbbekké válunk, én meg most eltekintenék az igazságmondó költői szereptől, hisz épp én is azon szomorkodom, hogy nem találkozom a családommal az ünnepek alatt, miközben Debrecenben gyűjtöm a szemetet, hogy abból építsek kiállítást. Ez most egy ilyen karácsony.”

A teljes beszélgetés a Dunszt oldalán olvasható.