Győry Attila Baracklekvár című tárcanovellája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“A házunk kertjében lakik egy barackfa. Még csak süldő, amolyan magának való fácska; oda ültettük, ahol az előző fánk elpusztult, egy öreg, harmincéves – akit kicsavart a szél. Nem bírta a gyűrődést tovább szegény; egy esős vasárnap döbbenten láttam, hogy a nagy barackfánk gyökerestől kibillent.
Pedig micsoda lakomákat rendeztünk a lombjai alatt, micsoda beszélgetéseket hallgathatott végig, s micsoda pálinka készült a gyümölcséből…
Családi tragédiaként éltük meg, hogy elpusztult, évekig nem hoztunk helyette semmit, s csak a lassan múló gyász után ültettünk egy fiatal fácskát – aki szépen belopta magát a szívünkbe.

Ezt az új fánkat az idén tavasszal egy csöppet megcsókolta a korai fagy, s ezt a zord csókot megérezték a virágok is. A méhek pedig hiába zümmögték körül, keserűen figyeltük a sötét virágokat, s tudtuk, az idén nem lesz barackunk.

A szőgyéni sógor szerint, akinek van vagy kétszáz fája, szóval ért a gyümölcsösökhöz, a barackfa Mezopotámiából származik, ezért olyan érzékeny, s noha folyamatosan nemesítik a fajtákat, Ő hiszi, hogy ezek a barackfák akkor a legsebezhetőbbek, mikor régi hazájukról álmodoznak, s ha ilyenkor szájon csókolja őket a dér, menthetetlenül megtorpannak, álmukból sokkosan ébrednek. Hiába minden igyekezetünk, ha a mesés Mezopotámia szárazsága és derűs melege után sóvárgó barackfáinkat goromba módon kóstolgatja a hazai fagy – ezért állandó beszédtéma, megörökítendő esemény a népek körében, miképpen él nálunk a kertekben a barackfa, ez a pipiske jószág, akit annyira, de annyira imádunk.”

Győry Attila írása teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.