Beke Zsolt Nagyanyáink abortusza – mi változott a terhesség megszakításának felfogásában több mint 100 év alatt? című írása a Napunkban jelent meg.

“Nincs semmi új abban, hogy az abortuszról társadalmi vita folyik. És az érvek is kísértetiesen hasonlítanak azokhoz, amiket száz évvel ezelőtt használtak. Van viszont különbség a jogi környezetben.

• Épp a Napunk.sk új magyar hírportál cikkét olvasod. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Nagyanyáink is mehettek már abortuszra, ha nem vagyunk túl öregek. A női emancipációs mozgalmak, igaz, kissé megkésve, de Közép-Európára is hatással voltak, és 1957-től lett joga minden nőnek, hogy bizonyos esetekben kérhesse terhessége megszakítását. Korlátlan, csak a terhes nő döntésétől függő abortusz nincs érvényben Európában, csak Észak-Amerika egy részén, illetve Ausztrália fővárosa, Canberra területén.

Cikkünkből megtudható:

• hogy alakult az abortusz jogi szabályozása (Cseh)Szlovákiában,
• milyen érvekkel és kik küzdöttek az abortuszért az első köztársaság idején,
• milyen változások történtek a totalitárius rendszerben,
• milyen jogi szabályozás van érvényben napjainkban.

Az abortusz lényegében annak joga, hogy egy nő rendelkezhet a saját teste felett. Érthető, hogy az egyház által uralt légkörben nem nézték jó szemmel, és ez a jog csak az állam és az egyház szétválasztása után válhatott elérhetővé. Az élet isteni eredetére hivatkozó felfogás késztette V. Szixtusz pápát 1588-ban, hogy megfogalmazza álláspontját, mely szerint az abortuszt a gyilkosságnak járó büntetéssel kell büntetni. Ez a pápai bulla lényegét tekintve azóta is érvényben van.

A nők társadalmi helyzetéből kifolyólag azonban nem tartozott a szekuláris állam első vívmányai közé az abortuszjog, sok lépést kellett ahhoz megtenni az emancipáció útján, hogy megjelenjen a törvényekben.

Hisztéria és neurózis – Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia

Az abortuszról a Habsburg Birodalom 1852-ben született büntető törvénykönyve tesz említést, mely aztán a Monarchia bukásáig, sőt, még azon is túl érvényben maradt. Öt paragrafus tárgyalja ezt a témát keményen, és az egyáltalán nem szekularizált birodalom eszmeiségét tükrözve gyilkosságként értelmezi az abortuszt. Emellett minden halva született csecsemő esetében vizsgálatok is zajlottak, hogy nem művi terhességmegszakításról volt-e szó.

De nem csupán a nő bűnösségét tárgyalta a törvény, hanem a segédkező „apa” és más személyek is büntetendők voltak. A sikertelen abortuszért féltől egy évig terjedő börtönbüntetés járt a nőnek, a sikeresért egytől öt évig terjedő szigorított.

A törvénykönyv által előírt kemény büntetések mellett azonban sok esetben vettek tekintetbe enyhítő körülményeket. A korra jellemzően ezek a nőknek tulajdonított „betegségek” voltak, mint például a terhesség maga, a hisztéria vagy a neurózis. Ráadásul az abortusz tilalma már ekkor sem vonatkozott az anya életét veszélyeztető esetekre.”

Beke Zsolt írása teljes terjedelemben a Napunk oldalán olvasható.