Ladányi István közölt tanulmányt Tolnai Ottó Balaton című verséről a Képírásban:

“Tolnai Ottó Balaton című verse két változatban ismert. A hosszúvers először az Új Symposion 1967. szeptember–októberi, a Sinkó Ervin-munkaévet meghirdető 29–30-as számában(1), a 4–5. és 6–7. nagyméretű oldalpárokon jelent meg – vagyis a szám elején, közvetlenül a munkaév témáit bejelentő szöveg után. Sinkó Ervin az Új Symposion első nemzedékének szellemi mentora volt, a hozzá kapcsolódó munkaév a sinkói életmű kutatásán túl a jugoszláviai magyar irodalom alapkérdéseire is irányul.

Ezt követően a verset publikálják Tolnai Ottó és Domonkos István Valóban mi lesz velünk című közös kötetében, amelyet Domonkosnak is, Tolnainak is két-két hosszúverse alkot, meg Végel László utószava, Kapitány László könyvterve és nagyszerű kollázsai (például épp a Balaton-vers előtt már ekkor a zsilettpenge motívuma, amely Tolnainál később, a Virág utca 3-tól válik kiemelt motívummá). Domonkostól Az élet az a német város meg a Mikisz Theodorakisznak ajánlott Kislányom: Görögország, Tolnaitól meg a Balaton és a Guevara van a Valóban mi lesz velünk című 1968-as kötetben.

A kötetcím a fiatal jugoszláviai magyar s egyúttal kelet-közép-európai értelmiségiek alapkérdéseinek ad súlyt, tettvágyukat és kudarcérzéseiket egyszerre láttatva. „A közös kötet hátterében a Tolnai és Domonkos közötti mély esztétikai és érzelmi kötődés áll, a kettő éppen így, egymástól elválaszthatatlanul”, írja Tolnai-monográfiájában Thomka Beáta, és a négy verscímben szereplő földrajzi nevekhez kapcsolódva a két költő utazás iránti megszállottságára, a Mediterráneum természeti és civilizációs öröksége iránti rajongására mutat rá – a saját aktuális kelet-európai szituáltsággal együtt. A versek a társadalmi, ideológiai, esztétikai megosztottságok, viták között a saját értelmiségi szerepüket kereső alkotók érzékenységeit, kétségeit, elkötelezettségeit juttatják szóhoz. Az erős jelentéseket megmozgató kötetcím Tolnai Balaton című verséből való, és onnan további ironikus és egyúttal a nemzedéki kifosztottságot is érzékeltető jelentéseket mozgósít. A narratív jellemzőket is hordozó vers egy balatoni nyaralás, egy fiatal vajdasági magyar értelmiségi család balatoni nyaralásának keretezését mutatja. A „valóban mi lesz velünk” kérdése válságot idéz, amelyben nemcsak a korhangulat kétségei, hanem az életkorhoz kapcsolódó illúziók eltűnése is ott van. „milyen keveset táncoltunk amióta együtt vagyunk Kedves”, hangzik el még a vers elején, hogy aztán tízegynéhány sor után ezzel térjen vissza a motívum: „mi lesz velünk, ha egyszer már nem fogjuk tudni a legújabb táncokat / valóban mi lesz velünk”. Azoknak a fiataloknak a kétségei, a betagozódástól tartó félelmei jutnak itt szóhoz, akik egy merőben más világszemléletben bízva kezdték alakítani az életüket, az „öregek” elrontott világa, az előző nemzedékeknek a 20. század tragédiáiba torkolló tévedései után.

Nagyszabású siratóvers a Balaton, a szabadvers apostolait, mestereit, példaképeit siratja benne Tolnai a jelenkor, 1967 nyara emblematikus magyar helyszínén, a magyar tenger partján, Kassákot és Füst Milánt, aztán Kodályt és Sinkó Ervint, és mindazokat, akiket az a kivételesen tragikusként megélt év elvitt. Az 1967-es nyár balatoni közérzetének sajátos víziója a symposionista avantgárd perspektívájából, körülötte a tömegnyaraltatás lehangoló világával, a tévében futó táncdalfesztivállal.”

Ladányi István tanulmánya teljes terjedelemben a Képírás oldalán olvasható el.