Marosz Diána Létkérdések című írása a Vasárnapban jelent meg:

“Esti beszélgetés az ágyban. Anya, én majdnem sírtam. Miért, drágám? Mert eszembe jutott, hogy aki egyszer megszületett, az meg is fog halni.

És én is meg fogok halni. És a világ megy tovább, de én már nem leszek benne. Én már eltűnök. Teljesen megszűnök, érted?! És minden folytatódik, csak nélkülem. De ez hogy lehet? Anya, miért van ez így? Én ezt nem akarom! Ennek semmi értelme!

Megölelem a hétévest, és közben arra a pillanatra gondolok, amikor gyerekként ráébredtem az élet végességére. Emlékszem, micsoda szörnyű felfedezés volt. Utána hónapokig nem voltam képes másra gondolni, csak arra, hogy mindenki meghal. Még az újszülött unokatestvérem is. De akkor minek születünk? Mi értelme egész életünkben a halálra várni? Hiszen ez teljesen kilátástalan! Emlékszem, a fürdőkádban nézegettem magam, és arra gondoltam, hogy ez a test egyszer szétmállik, nem marad belőle semmi.

Évekkel később találkoztam a kereszténységgel. Megkapaszkodtam benne. Hátha mégis van értelme a létezésnek. Valami, ami felülmúlja az értelmünket. Amit ma még csak tükör által, homályosan látunk, de egyszer majd teljes fényességében. Kell lennie egy felsőbb jónak, valakinek, aki igazságot szolgáltat a megkínzottaknak, a megalázottaknak, a meggyilkoltaknak, a végtelen emberi gonoszság áldozatainak. Valakinek, aki kielégíti az ember végtelen sóvárgását az örökkévalóság után, aki értelmet ad az elmúlás felfoghatatlan értelmetlenségének.

Menekülés? Önámítás? Igen, lehet. Mindig megmaradtam keresőnek, kétkedő Tamásnak. Hol nagyobb volt bennem a bizakodás, hol kisebb.”

Marosz Diána írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/26. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.