Gazdag József élménybeszámolója a 93. Ünnepi Könyvhétről a Vasárnapban jelent meg:
“Az olvasás soha nem megy ki a divatból. Ezt egy tarisznyán olvasom. A tarisznya egy nő vállán lóg, aki egy kapualjba húzódott az eső elől. Helyben is volnánk: Isten hozott a könyvhéten!
Isten és a nyári zápor. Nincs szemerkélő fölvezetés, azonnal hatalmas cseppek. Fölnézel az égre, és zutty, már esik is. Szakad. Ömlik. Akárha dézsából. Dézsavü: végül is minden könyvhét ilyen. Mondhatni: meteorológiai hagyomány. Medárd, my old friend.
Még meg sem érkeztem, már beázott a cipőm. Vidáman fütyörészni támad kedvem. Mit számít a cipő, ha itt ez a sok könyv. Különben is: egy helyszíni riportért mindent. Életemet egy jó hangzású szóért! (Vonyarcvashegy, mángorló.)
Amerre nézek, könyves standok. „Íme, hát megleltem hazámat.”
Vendégszöveg, Susan Sontagtól: „A hozzáférés az irodalomhoz, a világ- irodalomhoz menekülést jelentett a nemzeti sivárság, a filiszterség, a kötelező provincializmus, az együgyű iskoláztatás […] börtönéből. Az irodalom útlevél volt a szabadság övezetébe. Egy olyan időben pedig, amikor az olvasás, a szellemiség értékeit, mint ma is, oly szenvedélyesen kétségbe vonják, az irodalom maga a szabadság.”
*
A könyvhetet Nádas Péter nyitja meg, az eső miatt a Gerbeaud Kávéház üvegtetővel fedett átriumában. Találok egy helyet a falnál, szűk beszögellés, hárman osztozunk rajta. Aki késik, nem jut be. Telt ház. Az irodalom mint esemény.
Nádas a földigiliszták veszélyes életéről ad elő. „Mikor éjszaka a fészerhez vezető járdára lépek, s ők levegőzni kijöttek a téglák között a réseken, hogy éljék a maguk társasági életét, alig tudom elkerülni, hogy szét ne tapossam őket.”
A közönség izgatott, Nádas kimérten, fanyar humorral, kellő talányossággal beszél.
„Csak úgy mellékesen emlékeztetnék rá – mondja –, hogy a diktatúra mindig a szakmákat szedi szét először az ő nemök szerint.” Így, ö-vel. Ahogy Esterházy mondta Nádasról: az utolsó magyar parasztíró. Némi prédikátori beütéssel. „Bizony mondom néktek, kedves testvéreim, embernek az ember a legnagyobb természetes ellensége.”
A végén irodalmi dizőzként, mosolyogva belesuttogja még a mikrofonba: „Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom, miben.” S ezzel a könyvhetet, pa-pam-pa-pam, a lehető legünnepélyesebben megnyitotta. Taps. Fényképezőgépek kattogása. Nádas a hátsó kijáraton át menekül a kézfogások elől.
*
Második nap. Kezdésnek jöjjön a Múzeum körút, ami nettó anakronizmus: ez az antikváriumok utcája. Mindenféle van, kicsi, dohos, sejtelmesen sötét, zsúfolt, vaníliaillatú, rézmetszetes, és olyan is, ami egy monarchiabeli szalonra hasonlít.
Thassy Jenő egyik könyvét keresem (A botcsinálta amerikai). Megszerezhetetlen. [Ha valakinek megvan, és lemondana róla, írjon a Vasárnap címére, köszönöm.]
1919 őszén szerb katonák törtek be a Thassy család drávatamási kúriájába. Az apa (aki akkor tért vissza az oroszországi hadifogságból) hatlövetű browning pisztolyával próbálta megvédeni várandós felségégét és 4 éves kisfiát. Kilenc puskával szemben nem sok esélye volt. Az apát és a fiút kivégezték, az anya tüdőlövést kapott, de az orvosok megmentették az életét, és meg tudta szülni gyermekét – így jött a világra Thassy Jenő, aki később a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja tudósítója lett.
*
Vissza a könyvhétre. Mottóm: mindent a szemnek. Úgy jöttem, hogy nem fogok könyvekre költeni. Na jó: fogok, de nem sokat. Felelős családapa infláció idején nem vesz olyan luxuscikkeket, mint vaj vagy könyv. Csak nézelődök, nem vásárolok. Ellenállok a kísértésnek. Ellene mondok. Vagyok olyan erős, nem?
Sajnos nem.”
Gazdag József írása teljes terjedelemben a Vasárnap családi magazin 2022. június 21-i számában lesz olvasható, további részletek a Vasárnap honlapján érhetők el.
