Marosz Diána folytatásos naplója a Vasárnapban jelent meg:

“Nem találok parkolóhelyet. Erre nem számítottam. Ki gondolta, hogy Rimaszombat főtere péntek délelőtt tele van parkoló autókkal. Végül egy mellékutcában sikerül megállnom. Szaladok át a téren, a könyvtár felé, késésben vagyok.

Kívülről gyönyörű épület, valaha ez volt a megyeháza. Belépve kissé csalódom – a szocializmus évtizedei gondoskodtak róla, hogy a kinti pompából semmi se maradjon. Nem nagyon nézelődhetek azonban, mert hirtelen egy idősebb úriember ölelő karjaiban találom magam. Először azt hiszem, ő is a könyvtárhoz tartozik. Hát itt vagy végre, mondja könnyes szemmel. Ne haragudj, hogy tegezlek, a lányom lehetnél. Minden írásodat olvastam. Az úriember kézen fogva vezet be egy terembe, ahol már várnak rám a gyerekek. Aztán eltűnik, köd előtte, köd utána. Nem érek rá töprengeni, hová lett, hiszen a közönség már tíz perce vár rám. Ötödikesek, a rimaszombati magyar alapiskola tanulói.

Rimaszombatba még az ősszel kaptam meghívást, hogy mutassam be a mesekönyvemet, a mekele–baricska kétnyelvű testvérek történetét. Aztán közbeszólt a járvány, de a könyvtárban nem feledkeztek meg rólam. S most itt vagyok, szemben velem egy egész osztály. Kicsit izgulok. Vajon sikerül fölkeltenem az érdeklődésüket?

Mesélni kezdek nekik. Benőkéről és Hangáról, arról, milyen kalandokba keveredtek a kétnyelvűségük révén. Fölolvasok nekik néhány részletet a könyvből. Figyelnek. Reagálnak. Jelentkeznek. Kérdeznek. Megint elönt az a különleges boldogságérzés, melyet a pszichológia flow-élménynek nevez, s amelyet annyiszor megtapasztaltam már tanítás közben. Imádom a gyerekeket. A tiszta arcukat, az ártatlanságukat, a csillogó szemüket. A taktikázás nélküli őszinteségüket. S itt még hozzáadott érték is van: a gyönyörű palóc beszédük.

Beszélgetünk – anyanyelvről, többnyelvűségről, élményekről, szlovák barátaikról.”

Marosz Diána írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/17. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.