Árvay Alica (Fábián N. / Fábián Nóra) – prózaíró

Húsz éve hagyományosan minden karácsonykor dolgozom. Mindig nagyszabású tervek foglalkoztatnak — ebben nincs nálam semmi új — viszont ezekről nem szeretek beszélni. Azért említem ezt mégis, mert ez a jéghegy a vízszint alatt.

A szemléletváltás ideje elérkezett az írásban is: abban is, amit írok és abban is, akinek gondolom azt, aki ír. Ez teljes újrakezdés, ami azonban nem lenne lehetséges, ha reflektálatlanul hagynám korábbi hibáimat. Máshogyan nyúlok a témákhoz.

Most több rövidebb pályaművön dolgozom. A legkisebb írói feladatot is elvállalom. Igyekszem nem előre eldönteni, hogy milyennek kellene lennie az eredménynek. Ezt a szemléletváltást tükrözi az is, hogy felvállaltam azt, akinek érzem magam, és beadtam a pályázatomat a BBC writer pozícióra, ami nekem egy nagyon-nagy lépés volt, mert harminc éven át tudatosan kerültem ezt a fajta megmutatkozást. Ez a pozi három nappal a határidő előtt jutott a tudomásomra és mind a három napon dolgoztam. Eltöprengtem azon, hogy ilyen körülmények között kell-e ezt erőltetni. Éppen akkor beszéltünk viszont Tündével,* aki csak az alaphelyzetet ismerte, de nem tudta, milyen állást szerettem volna elnyerni, és arra bátorított, hogy adjam be a pályázatot. Nagy meglepetésemre a kreatív írás része jól sikerült, és kizárólag formai okok miatt nem esett rám a választás. Egyszerre kiderült számomra az, amit az irodalomból annyira jól ismerünk, hogy ez a kapu** számomra véges-végig nyitva volt. Miért nem mentem be rajta, mert szamár voltam, ezért. Mert nem láttam a fától az erdőt, ahogyan ez sokszor sokunkkal megesik.

 
Megváltozott az is, ahogyan ránézek azokra a kötettervekre, amelyekkel eddig dolgoztam. Úgy érzem, mielőtt újra elővenném őket, valami nagyon fontosat meg kell tanulnom arról, ami nekem az írás. Ezért ahelyett, hogy kontrollálni akarnám az eredményt, minden kihívásnak eleget teszek, és nem lehet valami olyan kicsi és olyan szerény, ami írással jár, hogy ne próbálnék neki eleget tenni, mert hagyom, hogy az írásból értsem meg, ki vagyok én mint író. Tagja vagyok a Writer’s Guild of Great Britain-nek, és ez a második év, hogy a tagdíjamat maguk állják, hogy mindenhez hozzáférhessek és fejlődni tudjak. Tagja lettem egy kreatív közösségnek, a The Dot-nak, és írok a story.seed-nek, ahonnan sorozatötleteket merítenek és kreatív collab-ok jöhetnek létre, valamint a BBC Writers Room-mal együttműködő színháznak is írok egy anyagot. Ezeken dolgozom most. 

…nem azért gondolom magam írónak, mintha igényt tartanék bármilyen vélt vagy valós rangra, hanem azért, mert ez velem volt, amióta élek; ez olyasvalami, amit soha nem kellett akarnom. Minden más úgy tudok lenni csak, ha íráson keresztül létrehozom. Nem lehet hazudni arról, hogy kik vagyunk. Íráson keresztül veszem a levegőt is. Hogy sikerül-e elérkeznem oda, ahol majd beteljesítek valamit ebből, az nem csak rajtam múlik. Birkózom az anyagommal, ami én vagyok, és úgy érzem, jó nyomon járok. Csak a munka és a feladat van, és ez nem panasz.

Egy fülemülének sem teher az ének.

*Mészáros Tünde

**Franz Kafka: A törvény kapujában