Gazdag József írt Örkény Istvánról a Vasárnapban:
“Örkény István számára a nemzetközi hírnevet az Egyperces novellák (1968) hozták meg, és két drámája, a Tóték (1967) és a Macskajáték (1971) – előbbiből Fábri Zoltán rendezett nagy sikerű filmet, Isten hozta, őrnagy úr! címmel, Latinovits Zoltánnal és Sinkovits Imrével a főszerepben.
– Fortepan/Szalay Zoltán
Eltapsolt patikák
Örkény egy tévéműsorban (Vitray Tamás: Ötszemközt, 1974) mesélt arról, hogy jó nevű patikuscsaládból származott, de apja – Örkény Hugó – sajnálatos módon Krúdy-hősnek képzelte magát, tizenkét párbajt vívott, és három patikát mulatott el. Az Örkény papa gavallér volt: egyszer például bement egy éjszakai mulatóhelyre, és francia pezsgőt rendelt mindenkinek. Amikor pedig még a közös hadseregben szolgált, Bécsben elvitte az osztrák tiszttársait egy lokálba, s amikor ott a zenekar közölte vele, hogy nem tudnak magyar nótát játszani, Örkény Hugó elővette a szolgálati fegyverét, és belőtte a tükröket. Így mulat egy magyar úr! Aztán sürgönyözött haza, hogy küldjenek pénzt, az okozott károkat megtérítendő. Így ment el három Örkény-patika, egymás után.
„Megölöm őket!”
Örkényék azonban még így is jómódú család voltak, fiuk elit iskolába járt, s mire felnőtt, három nyelven beszélt: németül, franciául és angolul. Hetedikes korában azonban félévkor megbukott – magyarból… Apja kívánságát teljesítve a gyógyszerészi oklevél mellett vegyészmérnöki végzettséget is szerzett, szíve mélyén azonban író akart lenni: első novelláival végigkilincselte a budapesti szerkesztőségeket, de mindenhonnan kidobták. Az első irodalmár, aki szóba állt vele, a Szép Szó szerkesztője volt. Úgy hívták: József Attila.
Örkény első felesége, Gönczi Flóra az a típusú szépség volt, akit az utcán is megbámulnak a férfiak. 1940-ben a gyógyszerész végzettségű Örkény zászlósi rangban, egészségügyi tartalékos tisztként a visszacsatolt Észak-Erdélyben teljesített szolgálatot, amikor sürgönyt kapott Flórától, hogy lehetőleg postafordultával egyezzen bele a válásba. A szerető egy újságíró volt, Örkény barátja. „Megölöm őket!” – kiabálta Örkény, hazautazott, és azt tervezte, hogy feleségét is, barátját is lelövi. Be is rontott a lakásba, a kettős gyilkosság azonban szerencsére elmaradt.
Hadifogság a Szovjetunióban
Örkény nem sokkal később ismét behívót kapott, kiöltözött hát, felvette fehér egyenruháját, hozzá fehér kesztyűjét – nem vette észre ugyanis, hogy a behívón hiányzott neve mellől a rendfokozat. Már nem zászlósként hívták be, hanem zsidó származásúként, munkaszolgálatra. Egy Muray nevű szadista alezredes (akit később háborús bűnösként kivégeztek) előbb letépte a meglepett Örkény rendfokozatát, majd kiköttette és megpofozta.
Örkény a Don-kanyarba került. Iróniája a legsanyarúbb helyzetekben sem hagyta el, a frontról küldött levelében azt írta, „se operába, se hangversenyre nem nagyon járok, mostanában a hasoncsúszásra és az emberölésre helyezem a hangsúlyt.” A valóságban Örkény nem katona volt, hanem munkaszolgálatos, s így fegyvert sem kapott. Végül négy és fél évet töltött hadifogságban a Szovjetunióban, nyolcszázan laktak egy félig földbe ásott barakkban (tapasztalatairól a Lágerek népe című könyvében írt).”
Gazdag József írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2021/45. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.
