Mészöly Miklós és Szigeti László beszélgetőkönyvének új kiadásáról (Kalligram Kiadó, 2022) rendeztek beszélgetést 2022. március 21-én a Nyitott Műhelyben. Az eseményről Bakó Sára írt tudósítást:

“2022-ben új kiadása jelent meg Mészöly Miklós és Szigeti László Párbeszédkísérlet című beszélgetőkönyvének, mely ezúttal újabb nézőpontokkal is kiegészült: az eredeti szöveg mellett Németh Gábor előszava, Szolláth Dávid tanulmánya, valamint Bencsik Orsolya, Gerőcs Péter, Láng Orsolya és Sipos Balázs széljegyzetei is olvashatók a kötetben. A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent könyvet március 21-én mutatták be a Nyitott Műhelyben. Az est első felében Szolláth és Szigeti beszélgetett Mészölyről, háborúról, bűnösökről és áldozatokról, majd a „marginalisták” vették át a színpadot, és folytattak feszültségtől sem mentes eszmecserét arról, hogy hogyan konstruálják meg a mai fiatalok Mészöly Miklós alakját.

Az estet Tóth-Czifra Júlia, a Kalligram Kiadó szerkesztője nyitotta meg. Miután röviden ismertette a kötet tartalmát, át is adta a szót Szolláth Dávidnak, aki nemcsak a Párbeszédkísérlet záró tanulmányának szerzője, monográfiát is írt Mészöly Miklósról. Szolláth kezdésként arról kérdezte Szigetit, hogyan találkozott először Mészöllyel mint íróval, és hogy mi volt az első benyomása róla, amikor még nem jelentett számára többet ez a név egy ismeretlen szerzőnél. Szigeti a Koldustánc olvasásának pillanatait idézte fel, és elmondta, hogy számára ez a szöveg hatalmas küzdelem volt etikai szempontból – ahogy ő fogalmazott –: borzasztóan irritálta. Keserű felhanggal hozzátette azonban, hogy mára belátta, az ember sosem érheti el azt az eszményi fokozatot, amelynek a létezésében ő akkor még hitt, és hogy a Koldustánc valójában nem is annyira rugaszkodik el a világunktól a maga aljasságával. Mielőtt visszaadta volna a szót a kérdezőnek, Szigeti felidézett egy beszélgetést, melyben Mészöly arról számolt be neki, hogy hogyan emeltek maguk elé védelmi falat halott bajtársaik testét felhasználva Németországban, a háború idején.

Szerinte ezt az estet nem is lehetett volna mással indítani, hiszen egyrészt ma is háború van, másrészt pedig ez a tapasztalás volt az, amivel szemben Mészöly tehetetlen volt, amivel nem tudott mit kezdeni, ami miatt mérhetetlen reménytelenséget érzett.

Szolláth szerint Mészöly egész életét, így értelemszerűen az irodalmi működését is meghatározta az, hogy a történelem milyen lapot osztott neki, ezáltal pedig hangsúlyossá vált a kérdés, hogy hogyan lehet a háború emlékezetét elbeszélni, közössé tenni. Szigeti ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, hogy az aljasság a mai napig velünk van: az összefogás, a kohézió helyett most újra a háború uralkodik. Elmondása szerint a Kisorosziban zajló beszélgetéseik során egyszer elkövetett egy ostobaságot, és megkérdezte Mészölytől, hogy ölt-e embert a háború alatt. Ma már tudja, hogy miért merevedett meg, és sétált el válaszadás nélkül a barátja. A háborúban a túlélés a tét, és csak az lehet erős, aki képes ölni. Mészöly számára éppen ezért inkább az volt érdekes, hogy mennyiben tekinthetők a magyarok kollektíven vétkesnek, és hogy kisebb folt van-e rajtunk azáltal, hogy bár rossz oldalra álltunk egy válsághelyzetben, nem mi voltunk a kezdeményezők.

Őt az foglalkoztatta, hogy van-e átmenet bűnös és ártatlan között, hogy mit jelent jónak lenni egy olyan korban, ahol minden zavaros, és elmosódtak a határok.

Szolláth szerint Mészöly egyszerre volt elkövető és áldozat, a feldolgozás folyamatát pedig tovább nehezítette számára a tény, hogy korában nem voltak adottak a feltételek a történtek elbeszélésére. Talán éppen ezért figyelhető meg nála a folyamatos önsorsrontás és a saját írásaival szemben tanúsított állandó elégedetlenség.”

Bakó Sára írása teljes terjedelemben a Prae honlapján olvasható.