Plonicky Tamás Az Antikváriumban című tárcája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Ha az ember megígér egy cikket, és a szeme előtt ott lebeg a leadási határidő, kénytelen akkor is írni, ha úgy érzi: végképp nincs mondanivalója.

Gondoltam, hogy védelmembe veszem a Harry Potter-sorozat szerzőjét, J. K. Rowlingot, és foglalkozom az őt ért vádakkal, de elvetettem az ötletet; elég hamar sikerült lebeszélnem magam erről a témafelvetésről: a cikket ugyanis, amit én szerettem volna, már korábban megírták. Gondoltam, hogy írok film- vagy könyvkritikát, de a kortárs, újonnan megjelent kötetekben és filmekben nem érzem magam különösebben jártasnak, és se időm, sem pedig lehetőségem sincs arra, hogy ezen változtassak. A kritika- és recenzióírásban amúgy sem vagyok igazán otthon; vannak olyanok, akik nálam sokkal jobban értenek ehhez, és mindenkinek jobb lesz úgy, ha az új produktumok értelmezése inkább rájuk, szakértőkre marad.

Utoljára pedig az jutott eszembe, hogy írok a semmiről, az most úgyis divat. Erről a témáról elég sok mindent tudnék mondani; azaz elég sok mindent tudnék nem-mondani. Fogalmam sincs, hogy melyik mondat fejezi ki jobban azt, amit gondolok. Azt hiszem, ez a fajta „stilisztikai magabiztosság” is sokat elárul a bennem lévő újságírói „őstehetségről”. Mivel a leadási határidő ott lebeg a szemem előtt, és mivel lassan minden kreativitást kiölnek belőlem a szürke, civil munkával teli hétköznapok, ezért gondoltam azt, hogy írás helyett inkább sétálok egyet a budapesti Kálvin tér és az Astoria között, és meglátogatom az ott lévő antikváriumokat: hátha a könyvek látványától megszáll az ihlet.

A könyvekről ugyanis gyakran emberek jutnak eszembe, az emberekről pedig általában emlékekre és történetekre asszociálok. A budapesti antikváriumok látványa mindig gyönyörrel tölt el. Parlament? Citadella? Budai vár? Ugyan. A felsorolt épületek mindegyike  turistalátványosság; világító, grandiózus beton- és bronzmonstrumok. Azonkívül, hogy a sötétben jól mutatnak, semmi egyebet nem tesznek hozzá a bennem lévő Budapest-képhez. Az igazi megtekinteni való számomra mindig az olcsó árukkal teli, lepattant, nyugodt könyvesboltok. Ha tehetném, minden turistának ezeket mutatnám meg először. Nézzék, mondanám, ez egy 1987-es kiadású Hrabal-kötet kiváló minőségben mindössze 1500 forintért; itt jobb oldalon pedig egy komplett Agatha Christie-életművet lehet megvásárolni fillérekért. Ha pedig ezen a ponton bal felé fordítják a fejüket, akkor – tenném hozzá – a világirodalmi szekcióban Umberto Eco összes kötetét láthatják magyar nyelven. Azt hiszem, az sem véletlen, hogy nem lett belőlem idegenvezető. Belépek az egyik kedvenc antikváriumomba, ahol kedves, idős nő fogad. Megjátszott szakértelemmel kezdem figyelni a könyveket, mintha a címek alapján jogos és releváns következtetéseket tudnék levonni. A kötetek nagy részét természetesen nem olvastam. Egy könyvesboltban mindig kicsinek és jelentéktelennek érzem magam.”

Plonicky Tamás Az Antikváriumban című tárcája teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.