Ez most pont egy olyan hét, amikor nem nagyon tudom előre, mi vár. Most volt a félévi furulyavizsgám a konzervatóriumban, három darabot játszottam: Telemann első fantáziáját, Bachnak egy szonátáját és egy korabarokk darabot, Dario Castello Sonata Secondaját. Épp ezért most teljesen új repertoárt fogok kapni, lesz benne francia barokk, korabarokk (az egyik kedvenc korszakom) és késő klasszicista darab is. Ugyanígy új darabok várnak rám a csembaló- és gambaórákon. Emellett persze a többi tantárgyra is tanulok. A közismereti tárgyakért nem rajongok túlságosan, főleg a matekért nem. Viszont érdekes, hogy zeneelméletből, ami ugyanúgy, mint a matek, összefügg a logikai gondolkodással és számokkal, a tanárnő elkezdett külön is foglalkozni velem, mert a közös órákon túl gyorsan haladtam a többiekhez képest. Imádom az összhangzattant. Emellett kórusba is járok a régi iskolámba, hétvégén vár egy templomi fellépés a „túlkoros csapattal” – ebben főleg tanárok vannak meg olyan „öregek”, mint én, akik már nem járunk oda iskolába. Ez a kórus igazi kihívás, csupa reneszánsz meg korabarokk darabot éneklünk, most például többek között Monteverdi hatszólamú Magnificatját tanuljuk, amit elénekelve azt kell hogy mondjam, Monteverdi valószínűleg elég szadista volt, hogy ilyen elénekelhetetlen dolgokat írt.

Egyébként meg nem szeretem Budapestet, olyan bezártságérzésem van, vágyom vissza a természetbe, a hegyek közé. De hát ott nem lehet régizenét tanulni…