“Tamarkának kicsi a feje. Lehetséges, hogy ennyire kicsi? Hogy úgy tartom egy tenyérben, mint egy kásás tálkát? Tamarka nem hosszabb Uľa főzőkanalánál, amit én faragtam neki. Nem szerelemből, hanem csak ajándékba. Ajándékba. Első asszonyom, Rodana többet kapott tőlem. Lucfenyőből készült fésűt, tizenkét kis foggal. Tiszta haját szerelemből rejtettem főkötőbe. Szerelemfőkötőbe rejtettem. Uľa feltűnően hangosan veszi és fújja a levegőt. Mivel csak a saját kezem nézem, amelyben Tamarka fekszik. Az én Tamarkám. Valahol az én vérem csörgedezik benne, az én jó gondolataim, az én életkedvem. Uľát egyáltalán nem választották el a szoba maradék részétől lecsüngő lepedővel.”

Dominika Madro regényrészletét Pénzes Tímea fordításában az Irodalmi Szemle oldalán olvashatjuk el.