Szőke Erika In vivo c. kiállítására szokatlan helyen került sor 2022. január 16-án délután. Már a helyszín felkeresése is izgalmas kalandnak számított, hiszen a képzőművész magasmajtényi (Hrušov) festői környezetben megbújó portáját nem is egyszerű megtalálni. Egy régi ház két helyiségében különleges vizuális csemegék várták a látogatót. Szőke Erika pedig készségesen beavatott mindenkit az alkotás folyamatába, hol magyarul, hol szlovákul. S azt is elárulta, kellemesen meglepődött, ugyanis nem számított ilyen nagy érdeklődésre, pont az eldugott helyszín miatt.

Miért éppen In vivo lett a kiállítás címe?

Az in vivo annyit tesz, hogy életben van valami, folyamatban van, állandóan változik, transzformálódik. A munkásságom lényege, hogy figyelemmel kísérem a változásban levő dolgokat, illetve azt, hogy milyen nyomot hagynak maguk mögött.

Milyen technikával dolgoztál?

Egy yeastogram nevű technikával foglalkoztam, ami segítségével élő képeket tudok létrehozni. Egy zselatinszerű anyagot, agart használok, amit fekete szénporral keverek össze. Miután megdermed az agar, egy kevés vízzel kevert élesztőt terítek szét a felületén, majd letakarom negatívval, és UV fény alá helyezem. 48 óráig kell megvilágítani ahhoz, hogy kialakuljon a kép rajta. Ez a fotogramhoz nagyon hasonló technika egyébként.

Ezt a technikát te találtad ki?

Egy bioart klub oldalán találtam a folyamat leírását, a receptet, de hát az vagy sikerül, vagy nem. Mindig a saját bőrödön tapasztalod meg, hogy nem is úgy működik, ahogy le van írva, és úgymond a saját képemre alakítom, fejlesztem a technikát.

Esetleg új dolgokat is viszel bele?

Igen, pont ez a jó benne, hogy másfelé viszed. A falon látható képeken dokumentálva van a folyamat, hogyan zsugorodik, dehidratálódik a kép. Nagyon egyszerű technika egyébként. Kell hozzá egy negatív. Fontos, milyen UV-fénnyel van megvilágítva. Az a lényeg, hogy az élesztősejteket az UV-fény megöli, ezáltal alakul ki a kép. A fekete részen nem élnek az élesztősejtek, a fehér takarva volt a negatívval, ott tovább tud élni.

Ezen a képen a szüleid vannak?

Igen, ők egy kicsit meg vannak áldva velem…

De úgy tűnik, szeretnek együttműködni… Izgalmas életük van veled!

Igen, nagyon. Úgy gondolom, hogy a hétköznapokból ki kell rángatni az embert, hogy valami mást csináljon. Fotózáskor általában nagy vidámság van. A szüleimről vettem egy gipszmintát, ahogy egymás mellett ülnek, majd ezt a formát beöntöttem hőálló szilikonnal, aztán arra kenyértésztát tettem, és megsütöttem. Ez egy mindhalálig tartó kapocs voltaképpen. Itt az én vállamra helyeztem a kenyér vállakat, amik összekapcsolnak a természettel, a környezettel, a mindenséggel.

Mintha szárnyacskáid lennének.

Itt Marika, kedves barátnőm édesanyja látható, aki 16 éve özvegy. Ez olyan, mint egy protézis, mintha ott lenne még a párja. És így objektumként is kiállítottam ezeket. De száradással idővel tönkremennek.

Ezeken a képeken más technikát látunk.

Ez egy szolarigram. Úgy készítettem, hogy lyukkamerát helyeztem a diófánkra, egy évig a fán hagytam, és ezt a képet eredményezte. A képen látni lehet a nap járását napfelkeltétől napnyugtáig. Nyáron takarva volt a lomb miatt, de érdekelt, mit fog eredményezni. Azt vettem észre, hogy mivel nem kapott fényt a levelek takarásában, csak lombhulláskor tudta rögzíteni. Itt pedig termogramokat láthatunk. Termográfot és termohidrográfot használtam (ezek itt kinn az udvaron láthatók), amelyek egy hét hőingadozását és a nedvességet rögzítik. Én ezekbe a készülékekbe különböző képeket raktam. Számomra ez szintén szimbolikus, mert ha ebbe valamit belehelyezel, akár egy emléket is, az ráírja a jelennek a hőingadozását, az olyan, mintha újra előhívnám, visszahoznám a jelenbe. Itt van egy diófalevél. Ahogy lehullott a fánkról, készítettem róla egy lumen printet, és belehelyeztem a termográf készülékbe, és mindaddig hagytam ráírni a hőmérséklet ingadozását, amíg újra ki nem zöldült a diófa. Ezért örökzöld a diófalevél.

Ez egy tarka szemeslepke, nálunk kihalófélben van. Úgy döntöttem, hogy ennek a lepkének a képére is íródjon rá a hőmérsékletingadozás, mintha itt lenne újra.

Itt nagymamámnak egy régi hangfelvételét használtam, amelyen azt mondja: „pedig száraz ágak vannak egészen föl”, és ezt átalakítottam spektrogrammá, vizuális képpé, belehelyeztem a termográfba, ráíródott egy hétnek a hőingadozása. Meg van jelölve, mettől meddig tartott a hőmérséklet rögzítése, és így megszólal a jelenben a nagymama. Vagyis visszahozom a jelenbe. A termográf képes regisztrálni a hőingadozást, de én még átalakítottam lyukkamerává is. Tehát a hőmérséklet regisztrálásán túl a napnak a járását is rögzíti. Szóval kettőskép.

A videókhoz is családi események adják az apropót?

Igen, az egyiken az édesapám mázolja a falat. Mielőtt belefogott volna, én a falra rajzoltam egy régi emléket édesapám gyerekkorából. Majd ismét lemeszeltem az emlékképet. Így apu egy tiszta falat mázol, és közben lassan hívódik elő a rejtett kép. A 15 perces videó ezt rögzíti egészen addig, míg a száradással ismét eltűnik. A másik videó meg arról szól, hogy „minden lepereg”. Mi tésztát otthon szoktunk gyúrni. Onnan jött az ötlet, hogy édesanyám gyakran emlegette, hogy amikor édesapámmal összemelegedtek, édesapámat egyesek figyelmeztették, hogy vigyázz, lisztes leszel tőle! Az édesanyám ugyanis malomban dolgozott. Tehát ez egy kicsit olyan volt, mintha le akarták volna beszélni édesapámat édesanyámról. Ez humoros is persze. Liszttel, szitanyomattal készítettem a képet egy textilre, amit rögzítettem édesanyám derekára, s ahogy szitálja a lisztet, a mozdulatokkal a hátán megjelenő három emlékképet is lerázza magáról.

Úgy tűnik, témaválasztásaidban inspirálnak a hétköznapi apró-cseprő események.

Igen. Figyelem, hogy mi történik körülöttem, és bekapcsol rögtön, ha egy érdekes helyzet, szituáció történik, és elraktározom magamban…hagyom érlelni…

Ezek itt családi fotók?

Nem, van egy gyűjteményem, negatívgyűjteményem, ugyanis szoktam régi fotókat vásárolni, ezeket gyakran fölhasználom. Ha tudok egy technikát, és föl akarom használni, mindig probléma, milyen témát ábrázoljak. Mindig igyekszem, hogy a hordozó, vagyis a technika együtt kommunikáljon a témával. Viszont számomra ebben a folyamat volt a lényeg, ahogy változik a kép, ahogy eltűnik. Arra nem fektettem nagy hangsúlyt, milyen képet teszek rá. Inkább azt figyeltem, hogyan deformálódik. Itt idegen, ismeretlen személyek emlékeiből válogattam, élesztettem, majd végül fosszíliákká alakulnak.

A hátsó kamrában is körülnéztünk.

Ennek a videónak az elkészítéséhez is agart használtam. Képkeretbe öntöttem az agart és a mami hátát ábrázoló fotót cianotípiával átvittem. Az agar nagyon szuper anyag, olyan, mintha bőrhöz érnél, mintha élő emberhez érnél.

Ezek szerint már nem is élt a mami, amikor ezt csináltad?

Nem, még 2014-ben elment. De ezzel visszahoztam őt, és megmasszírozom a hátát. Szóval életben tartom. In vivo. Van egy ilyen élesztőmárka is, a Vivo.

Tehát te is élesztesz ezekkel az alkotásokkal.

Igen. Itt még van egy mamival kapcsolatos relikvia. Valamikor gipszbe öntöttem mami tenyerét, vagyis azzal a technikával dolgoztam, amit már az előbb elmondtam a szüleim kenyérvállával kapcsolatban, és megsütöttem a mami tenyerét. Ha belehelyezed a tiedbe, akkor ismét itt van, mintha megfognám a kezét.

Lejegyezte: N.Tóth Anikó