Cs. Liszka Györgyi szilveszteri évbúcsúztatója a Vasárnapban jelent meg:

“Háʼszen mindjárt szilveszter, mikor röhögjön az ember, ha ilyenkor nem. Legalább ilyenkor!

Főleg hogy a váratlan, hatalmas röhögések általában nagy ijedelmeket szoktak követni. Ijedelemből meg volt éppen elég ez évben is. És bosszúságból. Bár a világjárvány most mindent eltakarni látszik, alatta ott burjánzik a sok-sok bosszantó, elkeserítő, sőt ijedelmekre okot adó nagy-nagy baj. Például a szemét. A műanyag. Amiről egész évben, és az ezt megelőzőekben is, rengeteget írtunk, annak idején még Rizsányi kolléga hozta létre az Ökotudat rovatot (aki most így év végén a Naplóban köszön be ismét hozzánk), Veres István pedig viszi tovább utána is becsülettel. De több felvilágosító, utánajárós Témát is szántunk a problémának, merthogy probléma, azt már mindenki tudja, aki csak egy picit is gondolkodik. (És még oltás sem fejleszthető ki ellene.) Legutóbb Vrabec Mária novemberi szemétügyes írása kapcsán gondolkodtam el, és bosszankodtam nagyon Samu-sétáltatás közben, kinek ürülékét papírzacskóba magam is felszedem (nem azért, hogy hazavigyem, hanem hogy bele ne lépjen valaki utánunk jövő, persze, olvasónk tippje alapján a kisásón is elgondolkodom), szóval, bandukolva a főrévi házak közt, arra lettem figyelmes, hogy a lehullott falevelek (az avar!) műanyag zsákokba szedve, műanyag zsinórral megkötve sorakoznak a kerítések mellett, gondolom, arra várva, hogy a szemetesautó elvigye őket. Az avar! Értik? Befóliázott avar. Többször meg is álltam, megdörzsöltem a szemem, mert inkább hittem volna abban, hogy rosszul látok, mintsem a valós látványnak. Meséltem is a velem egy húron pendülő kassai barátnénak, képzeld, mik vannak manapság Pozsonyban, mire ő megnyugtatott, nemcsak Pozsonyban, a híradóban ő meg azt látta, a Magas-Tátrát önkéntesek tisztítják így.”

Cs. Liszka Györgyi írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2021/52. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.