Cs. Liszka Györgyi Gondolták volna? című írása a Vasárnapban jelent meg:

“Még mindig álljuk a sarat. Még mindig a Vasárnap a legnagyobb példányszámú magyar lap Szlovákiában, holott ránk is ólomsúllyal nehezednek a világjárvány hozta terhek: a betegség, a családi tragédiák, az árak eszméletlen emelkedése, az online felgyorsult térhódítása, a bezártság, a távolság, a túlterhelt internet, és sorolhatnám napestig, mi minden nehezíti a munkánkat, őrli lassan, de kitartóan az idegeinket.

Néha úgy dolgozunk, mint a serpák, nem elég, hogy fel kell érnünk nap mint nap a csúcsra, közben mi magunk cipeljük hátunkon a súlyos raktárkészletet is. Ám ugyanezek biztosítják a létünket, a boldogságunkat is. Hiszen az, hogy egy-egy család tragédiája a mi tragédiánk is, bizonyítja, családtagok vagyunk, rengetegen tartoznak hozzánk, rengeteg emberhez tartozunk. Vagyis, amikor valaki úgy érzi, az egész világ elhagyta, hozzánk még mindig lehet fordulnia, s ha csak egy mód van rá, segítünk is a hozzánk fordulóknak. A tizenhat év alatt, csak amióta én itt vagyok a Vasárnapban, száz meg száz embernek, családnak enyhítettünk baján, jártunk közben ügyes-bajos dolgaikban. És adtunk reményt további tízezreknek, hogy ez nekik is sikerülhet. De fordítva is igaz ám! (…)

Réka helyett a Lélek már Horváth Bianka gondozásában jelent meg, Szászi Fanni pedig már a Vasárnapi asztalt is átvette Évától, s meg vagyok róla győződve, hogy ők is, mindketten megkönnyebbültek, látva eddigi munkájuk méltó folytatását.

Júniusi vagy júliusi ragyogó délután volt, emlékszem, meleg nyár, amikor megszólalt a telefonom, Gazdag Jóska hívott, a futballfüggő, aki akkorra már letette a Pátriát, s én jó rendesen el is sirattam a műsorát. Szó szót követett, hogy ilyen szokványos mesei fordulattal éljek, aminek az lett a végeredménye, hogy mikor Önökhöz ez a lapszám eljut, talán épp, amikor ezeket a sorokat olvassák, Gazdag József belép a Vasárnap szerkesztőségébe. Kellett hozzá a lapigazgatónk elszánt segítsége, a Récsei Noémit helyettesítők anyagi áldozata, de egy zokszó nem sok, annyi nem hangzott el, én meg lebegek az ő fiatalságukon, és boldog vagyok, mert ismét összeállt a széthullani látszó nagy csapat. Szeressék őket!

Kérem.”

Cs. Liszka Györgyi vezércikke a Vasárnap oldalán olvasható el teljes terjedelemben.