Bartalos Tóth Iveta két novellája – Tizennyolc, IBAN – jelent meg a Dunszton:

“Öt perccel korábban a főnöke irodájában állt, aki miután végighallgatta, mi a gond, csak annyit mondott:

– Nem tudom, meddig lehetek ilyen elnéző magával.

A cuccait az asztaláról a táskájába söpörte és már indult is. A tizenöt perces út kanyar volt kanyar után. Napi kétszer járt erre, persze jó esetben, amikor nem volt gond. Most gond volt. Másodszor ezen a héten.

A portás már ismerősként intett neki, tudta, merre kell mennie. A léptei hangját és ritmusát figyelte, számolta őket, tartotta az ütemet, felfelé sose nézett, nem akarta látni, se hallani a neont, amely folyamatosan zümmögött és próbálta őt rávenni arra, hogy összezavarodva futni kezdjen, ahogy kislányként tette egykor egy másik, harmadik, negyedik iskolában. Felnőtt, megtanulta kezelni az efféle helyzeteket.

A folyosó végén újra ott állt az ismerős ajtó előtt, kopogott, majd az igen után a kézfejére húzta a kabátja ujját és lenyomta a kilincset. Belépett, az asszisztens köszönés után kiment a teremből. A fiú a nyitott, rácsos ablak előtt állt, még így háttal állva is látszott rajta, hogy kifelé lélegzik ebből a lyukból. Két tenyerét a fülére tapasztotta most is, ahogy a tanítási órán, amikor már nem volt más, csak hangok, fény, fülsüketítő zaj, vakító fény, elviselhetetlen zaj, gyilkos fény, bumm, katt. Tudta, hogy mások szerint ez nem normális, pedig a Dani az ilyen, mindig is ilyen volt. Fura, más. Mindenki fura a maga módján. Kézen fogta, neki hagyta, nem szólt semmit, elindultak kifelé az épületből.

Múlt héten az igazgató megkérte, hogy keressenek a fiúnak másik iskolát. Egy speciálisat. Az ő lehetőségeik végesek. Ennyire tellett. Nem tudnak csak egy gyerekre figyelni, mikor ott van az osztályban még harminc másik is.”

Bartalos Tóth Iveta novellái teljes terjedelemben a Dunszt oldalán olvashatók.