“Gyerekkorunk nyara tökéletes volt, felhőtlen ég borult rá, aranyszínű por reszketett a levegőben, a vadul ciripelő tücsköket csak a békák harsogták túl, és július közepén egyszer csak megállt az idő.

Ebben az időn kívüli létben semmi nem történt és bármi megtörténhetett. A végtelen hosszúra nyúlt napok lomha folyása az örökkévalóság illúziójába ringatott, az ember fokozatosan vesztette el magát, lassan oldódva fel a nap és a víz érintésében.”

Bárczi Zsófia tárcája teljes terjedelmében az Új Szó honlapján olvasható.