A héten elsősorban ételeken dolgozom, mármint nem főzök, hanem sikerült a politikai kommunikáció egy olyan szegletébe belenyúlnom, ahol épp az ételek a fontosak. Erről írok tanulmányt, illetve adok elő most pénteken egy konferencián, online. Azt, hogy ételekkel fontos politikai üzeneteket lehet átadni, szerintem senkinek, aki kicsit is követi a híreket, nem kell elmagyaráznom a Kárpát-medencében, hiszen például a magyarországi magyarok gyakorlatilag a kilencvenes évek óta a gyümölcsfajták átpolitizálódásának szellemében élnek, továbbá szabadtéri gulyásfőzések, falunapok, kolbászkóstolgatások, teátrális húsvéti báránycombcipelések és hasonlók közepette, és akkor a közismerten „foodie” parlamenti államtitkárunkról, aki mostanában is nagy szeretettel oszt meg újabb és újabb magyaros ételrecepteket a Facebookján, még szót sem ejtettem. Egyébként tavaly tavasszal nagy figyelemmel kísértem a Facebookon az Igor Matovič–Orbán Viktor találkozó előmunkálatait is, szintén szigorúan az ételek iránti érdeklődés jegyében: az egyik fél dicséretes igyekezettel bodzát szedett, így készülve a Nagy Eseményre, és aztán bodzaszörppel kedveskedett a kollégájának; a kolléga Facebook-lapján viszont a kovászosuborka-készítés stációit kísérhettük figyelemmel közvetlenül a találkozó előtt. Házi készítésű kovászos uborka és bodzaszörp cserélt tehát gazdát, nekünk ilyen szerény, kisemberi politikusaink vannak, na.

A műfaj koronázatlan királya egyébként az olasz Matteo Salvini, aki a közösségimédia-oldalain nap mint nap egy csésze kávéval köszönti az olaszokat – ilyenkor az Amici! megszólítás már-már kötelező elem –, helyi sütiket majszol, szicíliai naranccsal, toszkánai szőlővel, fügével és abruzzói zöldségekkel pózol, de rendszeresen fotózza a tányérján elterülő gusztusos pastákat is. Sikerült annyira beszippantania ebbe a kávéval-közösen-előre-a-nemzetért-barátaim-világba, hogy amikor nemrégiben Varga Judit is kitett egy szépen fotózott kávézós képet, gyanakodva felkaptam a fejem.