Kerekes Vicával készített interjút Krajnyik Cintia, ill. a wnm.hu, a beszélgetés témája a külső és belső szépség:

“Krajnyik Cintia/WMN: Neked mit jelent a szépség? Te mikor látod magad szépnek?

Kerekes Vica: Amikor igazán felszabadult vagyok. Amikor belehelyezkedem a létezésbe, magamba, abba a lényegbe, ami ezt az egész bolygót irányítja. Amikor nincsenek külső tényezők, amik rossz hatással lehetnének rám. Talán valami ilyesmi számomra a szépség lényege, az a pillanat, amikor az önvalódból indulsz ki, és magadra fókuszálsz, meg persze arra, aki ott van veled.

Szerintem olyankor veszítünk a szépségünkből, amikor nagyon másnak akarunk látszani, mint amilyenek valójában vagyunk, vagy a mások által szépnek ítélt dolgokat akarjuk magunkra erőltetni. Az soha nem lesz a miénk, a sajátunk, csak valamiféle előre meghatározott feliratnak akarunk megfelelni.

K. C./WMN: Egy korábbi interjúban nyilatkoztad, hogy tizenöt és huszonöt éves korod között nem hordtál farmernadrágot, mert nem találtad hozzá megfelelőnek az alakod. Miért? Élt a fejedben egy konfekcióalak, hogy csak azzal lehet viselni?

K. V.: Ez azért érdekes, mert a gimnázium harmadik évéig semmi bajom nem volt az alakommal, azzal, ahogy kinézek. Elégedett voltam, büszkén tudtam viselni magamat. Akkor még nem volt lehetőség különféle magazinokat, újságokat olvasgatni, nem volt Facebook meg internet, és ilyen szempontból ez egy nagyon jó időszak volt, mert egyáltalán nem volt hatással a fejlődésemre a mások által felállított szépségideál. Abszolút magamból indultam ki, ösztönösen jól éreztem magam a bőrömben.

Aztán a középiskola második évétől egyre több külső hatás ért, és elkezdett izgatni, hogy milyennek kellene lennem, milyen az ideális körmérete a combnak például. Mindenkinek vannak ilyen életre szóló beakadásai. Kinek mi, ugye? (nevet) Hirtelen elkezded magad másképp nézni, felmerül, hogy veled valami nincs rendben, ha eltérsz attól, ami másoknak tetszik, ami az elfogadott. Folyamatosan vizsgálod magad, és nálam ekkor állt be ez a szólam. Van például rólam egy fotó, amikor tizenkilenc évesen elhívott egy fiú a hegyekbe. Én imádok hegyet mászni, nem is tudom, mit gondoltam, de egy elasztikus nadrághoz felvettem egy akkor divatos holdjárót, hogy az majd megnyújtja az alakom. Ma már ezen mosolygok, de szörnyű, hogy ezekre rengeteg energia és idő megy el. Ezért is gondolom, hogy óriási felelősségük van a divatmagazinoknak. Hogy mit mutatnak! Nem is igen vállalok már ilyen jellegű fotózásokat, divatanyagokat. Pedig engem is rengetegszer fotóztak. De nem akarok részese lenni ennek a gépezetnek.

Én kifejezetten sokszor kértem, hogy ne retusáljanak és filterezzenek agyon. Szerinted hányszor hallgattak meg?! Miért nem merjük megmutatni, hogy milyen egy igazi, hús-vér nő? Hogy milyen az öregedés? Az igazság úgyis mindig kiderül.

A teljes interjú a wnm.hu oldalán olvasható el.